Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)

„Aki megkíván egy kis jó, friss, zamatos, ízes falusi levegőt, csak üsse fel a Mikszáth Kálmán könyvét. Mindegy, akármelyiket, mindegy, akárhol, rögtön napsütésbe kerül, zöld búza- és rozstáblák nyílnak meg előtte, amelyekben virít a pipacs, a búzavirág s százféle szebbnél szebb vadvirág, s amely fölött jó levegő árad, s köröskörül szép szelíden hullámzónak a nógrádi, sárosi, gömöri dombok, apró fiahegyek. . . Nagyszerű az^, hogy meglátta Mikszáth ezt a világot. Felülről nézi, ezért ömlik el humor minden megjegyzésén, amit rá vet. De oly mélyen ismeri, mintha a lelke leggazdagabb kiömlése volna. Mikszáth az^ igazi földesura ennek a vidéknek... Két nap süt nála, az egyik az égről, a másik az ő lelkéből. Az egyik megaranyozz

a a sovány, kiélt földben nem éppen okszerűen termelt vetéseket, a másik az emberek lelkében rútul barnuló hiányokat és hibákat futtatja be arany színnel, humorral... S íme, az ig^Z* földesúr a magyar föld egyik legszegényebb vidékén, kiélt földön, rossz erkölcsökkel teli világban olyan gazdálkodást folytat, hogy a világirodalom nagyhírű birtokosai közé kerül. . . " (Részlet Móricz Zsigmond: „Az igazi földesúr" című cikkéből. „Vasárnapi Újság", 1910. május 15.)