Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)

mében nyomorog, ugyanolyan siralmas viszonyok között él, mint költőtársa, Reviczky Gyula. A nélkülözés súlyos éveit egy Szegedre való meghívás zárja le. Az akkoriban megindított „Szegedi Napló" szerkesztője pesti újságírót keres munkatársnak. Mikszáth elfogadja a meghívást, s Szegeden valósággal újjászületik. Fizetéséből tisztességesen megél, szorgalmasan dolgozik — önmagára talál. A „Szegedi Napló" hasábjain s röpiratszerű kiadványaiban sajátos műfajt alakít ki: a karcolatot. Már a nógrádi vármegyei életről rajzolt képei is voltaképpen karcolatok voltak. Ezt folytatja itt, de még gúnyosabb, még szatirikusabb árnyalással, s politikai éllel. Az árvíz sújtotta Szeged újjáépítésére kirendelt kormánybiztosságot veszi tolla hegyére (1879). Ezt az aktagyártó társaságot pellengérezi ki vezérükkel, Tisza Lajossal együtt. Az élestollú újságíróra most már Pesten is felfigyelnek. Tulajdonképpen Szegeden bontakozott ki Mikszáth hatalmas tehetsége. Itt ismerte meg az alföldi magyar nép világát, eredeti gondolkodását, ízes, tősgyökeres nyelvét. Az alföldi metropolis új színekkel és alakokkal gazdagítja fantáziáját és témakörét. Stílusa, nyelve is kiteljesedik. Tolla végleg leveti a kényelmeskedő kuriális stílust és az újságírói sallangokat. Egyik vallomása szerint: írni a magyar nép tanította meg. Egészen bizonyos,hogy az előadás művészetében a nógrádi palócság és Szeged népe volt Mikszáth legfőbb tanítómestere. Szegeden is gyakran felidézte szülőföldjét, Nógrád feledhetetlen tájait, így születtek meg — otthonától távol — azok a kis remekművek, amelyeket csakhamar két külön kötetbe foglal: „A tót atyafiak" (1881) és „A jó palócok" (1882). Ez a két kis kötet (mindössze négy elbeszélés és tizenöt rajz) sorsdöntő fordulatot hozott Mikszáth életében. Nevét szárnyára vette a hír, és megismertette az egész világgal.