Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)

,, «Jon a Kasz^perek!» Hz a ré M kiáltás ziídnl a bancura közé ( vagy az^ anyjuk, vagy a pesztouka hangja ), wire a gyermekeim ijedten rebbennek szét, ki az ágy alá, ki az almáriom mögé. Jaj a Kasz^perek, a Kasz^ perek! A virgonc porontyok egyszerre megszelídülnek ; csönd les%, de milyen csönd, szinte bal lik c szívecskéik dobogása. Szemeiket behunyják, de azért mégis látják a jöttét. A falak foszlanak, válnak, mint a köd, s messze előcsillan Kasz^perek, száguldó fehér paripán, veres ruhában. A\ olvasó, fogadni mernék, azt hiszi most, hogy tán Kasz perek, a nevelő úr jón. Ugy ám, de a nevelök nem járnak mostanság fehér lovon és veres ruhában, lipp ezen indoknál fogva nem lehet kéményseprő sem, mert attól félnek ugyan a gyerekek, de szintén nem jár fehér lovon ; sőt nem is huszár Kasz^perek, mert az^ ng'an lovon jár, de nem félnek tőle a gyerekek, — még kevésbé valami vásott gyerek, aki birkózásban őket földhöz vágja, vagy a játékaikat elszedi, mert már annak több mint k é t s ç á ^ e s % t e n d ej e, hogy a Kasz perek gyerek volt. De mindegy, azért Kaszaperek mégis eljöhet, minden percben itt toppanhat. Huh, csal tog is valami ott künn a levegőben. . . Talán a lovának a patkói. . ." („Jön a Kaszperek!" Részlet a „Kísértet Lublón" című elbeszélésből.)