Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)

„Két nagyon szomorú időszakom van, amikor nem tudok mosolyogni ; ha ilyenkor írok, ne vegyétek kezetekbe a dolgaimat — ha nem szeretitek a keserűt. Ebből a két időszakból a forró nyárra esik az egyik, mikor a város megindul az erdők felé. lin magam is megyek a családommal eggyütt, — de »valakit« itt kell hagynom. A másik időszak a zord télre esik, mikor az erdők indulnak meg a város jelé. Egy fa az erdőkből, eg' kicsike ja (az olcsóbbakból) eljut a% én lakásomra is, de már nem talál ott »valakit«. Valaki a neve. Nem szabad másképp kimondani. A kis testvérkéi is így szólnak, ha emlegetik, ha kivetődik valami fölturkált fiókból egy ostornyél, egy pityke a veres mellénykéről, vagy egy kis kalapács. » Melyiteké e%, gyerekek ?« Félve mondják, halkan mondják: y>Azé a valakié volt!« Igazai nevétől malomkő a szívem, két kút a két száraz szemem. Egyetlenegy csésze van a háznál, amelyen ott áll a neve felírva : » Jánoskán. Ebből iszogatta a kJvéját, ő és a macska, mert a felét mindig od''adta a macskának. Most én reggelizek abból a csészéből. Szomorúan nézi messziről a macska, mintha kérdezgetné : »Hol az én kis gazdám ?« Még a kő is megfordulhat, amit a vízbe dobnak, hullám fölemeli, más oldalra fordítja, de az én bánatom, az meg nem fordulhat. Menekszem az emlékektől s rajként tódulnak elém. Vtitok tőlük és hívogatom őket magamhozOtt állnak az íróasztalomon az ö kedvenc állatjai, amikkel utoljára játszptt ; nem szabad elmozdítani. A ló a nyereggel, aranysárga sörényével, a nyúl a piros pántlikával, a bárányka a csengettyűvel a nyakán. Mereven, csöndesen néznek rám, amikor írok, s egyszer csak valamely sornál, ha egy könyvet vagy iratot tovább találok taszítani a könyökömmel, megszólal a bárány nyakán a csöngettyü : Kling-klang ! Kling-klang ! Hol a mi kis gazdánk ?. . . " (Részlet „A ló, a bárányka és a nyúl" című elbeszélésből.) IOO