Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)

losonci tanulóéveit írja le, szintén saját emlékének, a rimaszombati évek visszfényének tekintjük: „Kedves, könnyed, gondtalan évek következtek egész a retorikáig — írja — ; gomboztak, labdáztak, pigéztek, és egy kicsit tatanultak is. . . " Rimaszombat után Selmecbányára került Mikszáth. 1863 őszén iratkozott be a selmeci evangélikus líceum VII. osztályába, de évközben kimaradt, s csak 1864—66-ban fejezte be gimnáziumi tanulmányait. Mindkét helyen, Rimaszombatban is, Selmecen is részt vett az önképzőköri munkában. Az önképzőköri élet jelenti a diák számára az irodalmi nyilvánosságot; itt kapja tanáraitól és tanulótársaitól az első bírálatokat és az első dicséreteket. A rimaszombati és a selmeci önképzőkör emlékkönyvei töredékesen máig megőrizték Mikszáth egy-egy bemutatott szárnypróbálgatását: verseket és elbeszéléseket... Humora már diákkorában gazdagon fakadt, s tréfakedvelésében és a tréfáknak igen hatásos előadásában is megmutatkozott. Mikszáth Selmecbányát is megörökítette írásaiban. A „Tavaszi rügyek" címadó novellájának és „Az aranykisasszony"-nak is Selmec a színhelye; olyannak festi a várost, mintha ördögök építették volna az összevissza dobált sziklákra. A háztűznéző Marjánszky Mihály szintén Selmecre látogat, s ott lobban szerelemre a szép Borcsányi Erzsike iránt („Az eladó birtok"). Középiskoláit végezve beiratkozott jogásznak a pesti egyetemre. Jogászévei (1866—70) életének leghomályosabb szakaszát alkotják. Levelezésében is, elbeszéléseiben is alig érinti ifjúkorának ezt a négy esztendejét. Minden jel arra mutat, hogy sok küzdelem és könnyelműség emléke fűződik Mikszáth egyetemi éveihez. Szüleinek — csekély jövedelmük mellett — nagy megterhelést jelenthetett fiuk pesti taníttatása. Bizonyára csak édesanyjának akaratán múlt, hogy apja mégis meghozta ezt az áldozatot. Közben menyasszony-lányukat, a tizenhat éves Máriát is gyógyíttatták — s eltemették (1867).