Baróti Dezső szerk.: Radnóti Miklós 1909–1944 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 4. Budapest, 1959)

ezek a gondolatok, s fejlődnek tovább a végső versekig, ahol ezeknek a verseknek előkészítő dallamai fölerősödnek, s elnyerik végső értelmüket. Csak tájkép, semmi más az itt következő vers. Táj, téli fagy és halál egybefonódott költői látomása ez. Kimondatlan itt a „politikai szó" — de nincs-e benne minden szakaszában a kérdés: „Meddig tart e% a té/?" S ez a kérdés 1940 februárjában egyértelmű volt, pontos és világos: Meddig tart ez a tél? fázik a föld alatt régi, szép szeretők csontja s el is reped. Mély barlangja ölén borzas a medve, jajong, sír a kis őz is. Sírdogál a kis őz, ónos a téli ég, felhők rojtja libeg, fúja hideg sötét, meg-megvillan a hold, szálldos a hószinü rém s rázza a fákat. Lassan játszik a fagy s mint a halál komoly, jégből gyönge virág pattan az ablakon, hinnéd, csipke csak és súlyosan omlik alá, mint a verejték. így lépdelget eléd most ez a versem is, halkan toppan a szó, majd röpül és zuhan, ép úgy mint a halál. És suhogó, teli csönd hallgat utána. (Mint a halál)