Baróti Dezső szerk.: Radnóti Miklós 1909–1944 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 4. Budapest, 1959)

Radnótinál: Oly némák bárki jő s hallgatnak hogyha vad Keselyű csap le majd alvó galambjaikra (Az éji szél) Az alvó és a vad jelzők így emelik ki a képet s a mondanivalót, így hívek Apollinaire-hez is, de ugyanakkor megteszik a titokzatos, halk lépést Radnóti saját versei felé is. A fejlődés, továbbépítés ilyen módszere jellemzi Radnóti egész költészetét, erre akartunk rámutatni, s szándékkal elsősorban néhány formai vonáson keresztül. Költészetének nem néhány kiváltságos utolsó vers és az ahhoz tapadó történelmi helyzet ád értéket, hanem az organikus fejlődésnek az a menete, amit kettétört a halál. t De jogos a vitánk azzal a nézettel is, hogy Radnóti költészetének mondanivalója megáll az antifasiszta állásfoglalásnál. Nem mintha ezt az állásfoglalást kevesellnők a két világháború között, a fasizmus uralkodásának korszakában. A kibontakozó fasizmus, hitlerizmus időszakában az antifasiszta mondanivaló a költészetben is a szocialista, kommunista politikai állásfoglalásnak eleven, jelentős része volt. De ez a mégoly jelentős rész sem helyettesítette a szocialista ideológia egészét. S nem is azért vitázunk ezekkel a nézetekkel, mert hamis kegyeletből Radnóti költészetét így akarnánk aktualizálni, ami ellen az ő puritán lelkiismerete tiltakoznék a legerősebben. De szólani kell erről, hiszen irodalomtörténeti folyóiratainkban már olyan tanulmányt is olvashattunk, amely Radnótit polgári származású, polgári mondanivalójú költőnek ábrázolja, s a származással erősen indokolva a mondanivalót, a legutolsó versek kivételével