Sára Péter - Pölöskei Ferencné szerk.: Ady Endre 1877–1919 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 2. Budapest, 1957)

ábrázol, hanem jelképez, nem közöl, hanem sejtet, hatása nem az egyértelműség, hanem a többértelműség, a titokzatosság. Ady azonban ezekkel a nem realista kifejezési formákkal megcsontosodott fogalomrendszereket döntött meg, megkövesedett frazeológiákat zúzott szét, elhalt műformákat elevenített meg. Közvetlen indítást a hivatalos irodalom hazug, álnépies, idilli irodalma elleni ellenérzése váltott ki belőle, de mikor ezt az irányzatot elseperte, egyben halálos csapást mért a naturalizmusra is. Költészete az ábrándkergető idealizmussal együtt elűzte a felületen tapogató, látszatokkal beérő naturalizmust is. Ahogy tragikus életérzése a forradalomra, végletes individualizmusa a nagy emberi közösségre, sejtelmes szimbolizmusa a valóság teljességére utalt. Furcsálkodva szokták megállapítani, hogy ennek a nagy költői lángelmének nem voltak tanítványai, illetve sarkalatoskodva szokták leszögezni, hogy nem is lehettek. Abban az értelemben, ahogy Babitsnak voltak tanítványai, Adynak valóban nem voltak. De sem a népi írók költészete, sem József Attila nem képzelhető el Ady előzménye nélkül, ki visszaadta a szavak értelmét, ki a műnépiesség és műkuruckodás helyett az igazi népre s az igazi múltra utaló, annak belső formáit is megszólaltató költészetével megnyitotta az utat újra az egyszerűség, a világosság felé. Ady felszabadító hatását arra szokták redukálni, hogy véglegesen lezárta a múltat, záróköve volt egy nagy irodalmi korszaknak, de nem vált a jövendő küszöbévé. Ez sem igaz. Csak egyetlen ponton nézzünk szembe ezzel a kérdéssel. A népi írók is, József Attila is többek között azzal ajándékozták meg költészetünket, hogy a Nyugat-mozgalom gyakorlatával szemben a nemzeti versidomot alkalmassá tették a magas költészet hordozására s Ady és a formabontó költők felszabadító hadjárata után újra lehetővé tették, hogy felcsendüljön minden költészet alapformája, a lírai dal. Ady ehhez nemcsak azzal segítette hozzá őket, hogy elsöpörte a magyarkodó, álnépies epigon költészetet, hanem példájával is.