Sára Péter - Pölöskei Ferencné szerk.: Ady Endre 1877–1919 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 2. Budapest, 1957)

megalkotják a maguk remekművét. A lángelme nem egy vagy több remekművet alkot, hanem életének és művének, jó s rossz alkotásainak ezt a megbonthatatlan egységét alkotja meg. Walter Scottról a legtöbbet mondom, ha a Waverley, az Old Mortality vagy az Ivanhoe írójának nevezem, Arany László „A délibábok hőse" alkotója, de Goethéről, Puskinról, Petőfiről, Adyról többet mondok, ha egyes műveik helyett csak a nevüket mondom ki s nevük nem egy-egy művet idéz föl, hanem, mint a „Szezám tárulj!" varázsszava, egy-egy világ kincses méhébe nyit kaput. Ha Tolsztoj csak a „Háború és béké"-t írta volna meg, akkor is múlhatatlan lenne a neve, de mondhatom-e Tolsztojról, hogy ő a „Háború és béke" írója vagy a „Karenina Anná"-é ? Tolsztoj több, mint akár a legnagyobb művének szerzője. Ady is azok közé a lángelmék közé tartozik, kik nem egy vagy több szektorát vonták a világnak tehetségük megvilágító fényébe, hanem egész életművükkel mondtak valamit világuk egészéről. Mit mondhat egy nagy lírikus? Legszemélyesebb életérzéseit világméretűvé fokozza s kora valóságát legszemélyesebb élményévé forrósítja. Ezt tette Ady. S mert a kor, melyben élnie adatott, a kapitalizmus imperializmusba való bomlásának válságos kora volt, melynek válsága az egyéni életek elszigeteléséig, elzúzásáig hatolt, egy tragikus életérzés kifejezőjévé vált. S mert kora horizontján már a forradalom tüzei lobogtak, lírája, egész életműve, a forradalmi elszántság kifejezése volt. Feloldhatatlan tragikumnak s megalkuvást nem ismerő forradalmiságnak, tehát pesszimizmusnak és optimizmusnak, individualizmusnak és kollektivizmusnak sajátos egysége Ady költészete. S mert lírikus, ezek az egymásnak feszülő ellentétek egységbe forrva, egymásba játszva kapnak hangot lírájában. Legegyénibb bánata szétárad világára: „Én siratom magam s a népem" — írja. Legáltalánosabb érzülete, forradalmisága, mint egyedi, egyéni elhivatottság