Keresztury Dezső - V. Nyilassy Vilma - Illés Lászlóné: Arany János 1817–1882 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 1. Budapest, 1957)

a lelkesültség, amely kezdetben minden hasadékon utat keresett a romok alól, lassan ellentétébe fordult, a buzdító hang érdesen gúnyolódó s aztán halálosan bánatos lett. E korszak három, a líra hullámveréséből kiemelkedő, epikus főműve a Toldi, A nagyidat cigányok, és a Toldi estéje. Az elsőben a megújhodást kereső magyar világ hőse támadt életre, a másodikban a bukott forradalom eltorzult erényei lepleződtek le, a harmadikban ,,a népiestől futó" közszellemre figyelve, már a nagy történelmi erők világába lépett a költő. A Toldit a Kisfaludy Társaság pályázata hívta létre, de igazi mintaképe, inspirálója Petőfi volt. Ahol azonban Petőfi kalandozott, ott Arany hazatalált. Ma, több mint százados messzeségből, úgy látszik, Toldi az idők teljességében érkezett: az eredményeket foglalta össze. Évtizedek kísérletei után megszületett a magyar népiesség példaadó müve. Költői realizmusunk megkapta első nagy mintaképét. S a tisztán irodalmi mozzanatokon túl: ott volt a kor igazi hőse, a tisztaszívű, életerős népi sarjadék, akinek dicsősége a feltámadásra készülő nép és az erényeiben megújuló köznemesség szövetségének győzelmét jelképezte. Toldit készen várta helye, és mégis van megszületésében valami csodaszerű. Nyelve ma mindnyájunk természetes birtoka; Aranynak meg kellett azt teremtenie. Ami ma előzménynek látszik, arra inkább az ő ragyogása fénylik vissza. Valóban a lángelme mű\e, az ösztön vakmerő biztonságával megtalált legjobb megoldás, Arany elkésve kibontakozó ifjúságának, lelke merész és bizakodó elemeinek teljes összefoglalása. A legnagyobb ajándék, amit érte kapott, nem az irodalmi elismerés, nem a Társaság aranyai, hanem Petőfi barátsága. Az a pár év, amelyben