Keresztury Dezső - V. Nyilassy Vilma - Illés Lászlóné: Arany János 1817–1882 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 1. Budapest, 1957)

„Állok Dunánk szélén, a pesti parton: Előttem a kép, színdús üde karton: Felleg s hegy által a menny kékje csorba, A nap most száll le a város-majorba; Büszkén a Gellért hordja bársonyát, S fején, mint gondot, az új koronát; Fenn a Tabánban egy toronytető Gombjának fénye majdnem égető : Míg fönt a Mátyás ódon temploma Szürkén sötétlik, mult idők roma; És hosszú rendje apró s ürü háznak Fehérlik sorba?, mint gyepen a vásztiak; Alant a zölden tiszta nagy folyam, Mint egy smaragd tó bércek közt, olyan, Meg nem legyinti szellő'' s fecske szárnya, Csak mélyén lüktet forradalmas árja; Felszíne tükör, és abban, mikép Tündéri álom, az előbbi kép Tisztára mosdva, felfordítva ring, Mint lenge kárpit, a merő fal ing. .. Ábrándos lelkem a hullámba mélyed, — Vágyban elúszva búvár lom a mélyet : Itt, itt a nimfák! itt a cháriszok!.. . Az^ utcán por, bú\, német s%ó, piszok." (VOJT1NA ARS POÉTIKÁJA) ,,. . . én még most is ábrándozom a pesti élettel. Soha sem érez/em annyira, mint ez évben, hogy szakadnom kell innét. Talán fölelevenedném közjetek, »mint a holt szén eleven társai közj«. . . Talán nem vesztem volna még el az életnek s irodalomnak. De itt önsúly nehézkedik lelkemen: évek óta nyom az eltévesztett pályának terhe." (ARANY JÁNOS —CSENGERY ANTALNAK. NAGYKÖRÖS, i860. JULIUS 9.) IOO