Friedrich Ildikó szerk.: Élet és Literatúra. Muzárion. 1826–1833. Repertórium (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. 19. századi magyar folyóiratok repertóriumai, Budapest, 1991)

Fenyő István: Egy különös és különleges folyóirat: az Élet és Literatúra

Barátja harcát Szemere másképp is megtámogatja. A műfordításról írott tanulmánya Kazinczy ellenében felvonultatja — Kazinczyt is. Mert nem ezt a célt szolgálta a Sallustius-fordítás előszó-részletének közlése, mely az eredetiséget magasabb irodalmi foknak és szintnek nyilvánítja a fordításoknál? Vagy amikor az agg széphalmi mester a Kölcsey-Döbrentei levélváltás bírálatában sorra elismeri az 1817-es szakítás során szemére lobbantott főbb igazságokat, zseniális egykori tanítványa eredetiségre és változatosságra törekvését éppúgy helyeselve, mint erőteljesebb, markánsabb, kifejezőbb nyelvhasználatát? (Az új irodalmi nemzetértelmezésért) Az eredetiség-gondolat az Elet és Literatura-ban is — mint a kor irodalomkritikai gondolkodásában általában — elválhatatlanul összefonódva jelentkezett a nemzetiség eszméjével. Folyóiratunkban ez a kölcsönösség és magának a nemzeti eszmének kifejtése — Kölcsey égisze alatt — legnagyobbrészt pozitív módon valósult meg. Erről szólva az Elet és Literatúrában elsősorban nem az osztálykülönbségek és -ellentétek mesterséges feloldásának a szándéka, a nemesség társadalmi primátusának biztosítása dominált, hanem az eszmekör másik hazai fő oldala: a polgári nemzetté válás szolgálata. Kapcsolatosan a közönségteremtés indítékával, az irodalom terének és hatásának minden oldalú kiszélesítésével. Első folyóiratunk volt az Elet és Literatúra, amelyik már a polgári nemzet feltételeinek közepette gondolkodott az irodalomról, — amelyik azt nem nemesi privilégiumnak vagy válogatott hozzáértő kevesek ügyének tekintette. Mint annyikor, e vonatkozásban is Kölcsey kezdeményezett: mindenekelőtt a Nemzeti hagyományokkal, melyeket immár az egész nemzet közkincsének tekintett, s melyeket a maga korában tudvalevőleg épp a közrendű népnél vélt feltalálni. Ideális erő számára a nemzeti karakter, mely egységbe forraszt a feudalizmus partikularitásában, testvériesíteni tud a széttagoltságban, képes a rendiség viszonyai közepette megosztani a rendiségen kívül állókkal — legalábbis virtuálisan — azt, amit a nemesség addig csupán magáénak tekintett: a hazát és a nemzetet. Ez az egységtörekvés természetesen még inkább megnöveli a drámai műfajok időszerűségét, s feladatukká teszi a teoretikusoknak az idegenszerűségek és a nemesi elzárkózás elleni kétfrontos küzdelmet. Ujabb célkitűzése ez az Elet és Literatúra dramaturgiai értekezéseinek: így a