Friedrich Ildikó szerk.: Élet és Literatúra. Muzárion. 1826–1833. Repertórium (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. 19. századi magyar folyóiratok repertóriumai, Budapest, 1991)
Fenyő István: Egy különös és különleges folyóirat: az Élet és Literatúra
idealizált természet irodalmi polgárjogával, az emberi élet tükrözésének igényével ismét új területeket nyitott a művészi teremtésnek. Ha pedig a Körner-tanulmányban a szubjektivitást az individualitással társította-kontrasztálta, ezúttal másfajta kontraszt teljesíti a folyóiratban az eredetiség-princípiumot: önmagunk változtatása, a „mindennapi élet bohó alakjaival" szemben fellépő társadalomkritikai igény. A program, mely az önelemzésből indult el, kezdi már átfogni a folyóiratban a magyar társadalomnak majd mindegyik rétegét. Műfaji téren is megfelelően tükröződik ez: az eredetiség megvalósítási lehetőségei között ugyanis Kölcsey a drámaiak mellett végül az epikaiakat is megjelöli. A Körner-tanulmányban a drámát és az eposzt összehasonlítva, az utóbbit például az individualitás és a képzelet jellegzetes terrénumaként nevezi meg. Ekként az Elet és Literatúra eredetiségkoncepciója az irodalmi ábrázolás műfaj hálóz at át, mindhárom fő műfaji szféráját átfogja — a drámát és az epikát nyomatékosítva. Az eredetiség-gondolatnak e széles ívű interpretációja a folyóiratban csakúgy orientáló célokat szolgál, mint a fejlődéseszméé. Szemeréék ennek az elvnek általuk vallott romantikus értelmezését is következetesen szembefordítják a többi irodalmi irányzat "felfogásmódjával. A zseni-fogalom tisztázása adott erre számukra megfelelő kiindulást. Már a Döbrenteivel való levélváltásban jól megfigyelhető az elkülönülésnek és a szembenállásnak kezdődő mozdulata, amikor Kölcsey elsősorban a „Grund"-ot, ctZ cl Z cl Z elmélyültség klasszikus-romantikus összetevőjét hangsúlyozta vitapartnerének Sturm und Drang-szerü zseni-kategóriája ellenében. Több mint egy évtizeddel később, a folyóirat Körner-tanulmányában meghatározása már jóval romantikusabb — és polemikusabb: „Az örök egyformaságnak unalma, az üresség miatt talált pótolékszcénák és beszélletek, a semmit sem mondó flosculusok, hamis pátosz és hiú elméskedés: nem zseninek jelenségei, mely a magaki nem forrott, ki nem tisztult állapotjában is különféleség, erős érzelem és teljesség által mutatkozik." E definíció elhatároló első része éppoly fontos, mint a romantika zseni-elvét karakterizáló második: Kölcsey mesteri módon összegzi benne a meghaladott irányzatok jellemzőit: a neoklasszicizmusét, a Sturm und Dränget, a nemesi szentimentalizmusét, az iskolás és felvilágosult klasszicizmusét. E meghaladott irányzatok korszerűtlen eredetiség-felfogása ellen indul harcba az Elet és Literatúra.