Madár Lajos: Magyar irodalmi antológiák és gyűjtemények A–D (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei, F. Sorozat 1-2. Budapest, 1978)

Az annotáció e szerzői névsoraiban némi szelekciót alkalmaztunk. Az 1920 előtt megjelent kiadványokból elvben csak a lexikonokban szereplők nevét vettük fel. 1920 után . azonban majdnem mindenkiét, kivéve természetesen az iskolai, önképzőköri és egyéb amatőr jellegű gyűjteményeket. A szelekció tényét az ,,x, y, z és mások írásaival", illetve ,,X iskola tanárainak és növendékeinek" vagy „Y irodalmi vagy más társaság tagjainak az írásaival" fordulat jelzi. Irodalmi kapcsolataink dokumentálása érdekében a magyar szerzőkön kívül a külföldieket is felsoroljuk, az esetleg zavart okozó vesszők elkerülése végett neveik eredeti (keresztnév, családnév) sorrendjében. A mutatóban természetesen a könyvtári gyakorlatnak megfelelően szerepelnek. Az idegen nevek átírásában az akadémiai helyesírás szabályait követtük. Az irodalmi tartalom mellett az annotációk feltárják a kiadványok képzőművészeti és zenei vonatkozásait is; a borítólapok tervezőinek, az illusztrátoroknak, a fotóművészeknek és a zenei mellékletek szerzőinek a nevét is. Felhívják továbbá a figyelmet a táblaként közölt hasonmásokra és fényképekre. E részletező tartalmi feltárás mellett címfelvételi gyakorlatunk az azonosítást szolgáló formai elemek tekintetében bizonyos szűkszavúságra és a kevésbé jelentős elérnek elhagyására törekedett. A könyvtári szabványtól eltérően pl. nem tekintette céljának a címlap maradéktalan tükrözését. Elhagyta a kiadványok alcímét, ha az csupán az „antológia" meghatározásból állt. Ugyanígy elhagyott olyan részleteket is, amelyek az annotációban kerültek bővebb kifejtésre. E kisebb kihagyásokra pontozással (...) sem hívtuk fel a figyelmet, mivel ez ebben a leírási rendszerben formális lett volna. A logika és a gazdaságosság nevében tértünk el a könyvtári gyakorlattól a közreadó megjelölésében is: függetlenül attól, hogy azt a címlapon vagy az impresszumban tüntették fel, mi mindig a kiadás éve és a nyomda megnevezése között adtunk neki helyet. A rövidítések és a zárójelek használatában viszont a hagyományos gyakorlatot követtük. A legújabb szabványhoz alkalmazkodva a kiadókat és nyomdákat egységesen K., illetve ny. betűvel jelöltük. (A rövidítések alkalmazásától csak néhány régebbi kiadvány esetében tértünk el, ezekben az eredeti meghatározások - „bevezető hangok", „szerkeszté" stb. - modernizálása erőszakoltnak hatott volna, s nem tükrözné a kiadvány hangulatát, patináját.) A könyvtári címleírásnak megfelelően gömbölyű zárójelet akkor használunk, ha a benne levő adatot könyvből, de nem a címlapról vettük. Szögleteset pedig akkor, ha a benne levő közléshez nem a könyvből, hanem külső forrásból jutottunk. A sorozatcímeken kívül az egyenes zárójel arra is szolgált, hogy vele hívjuk fel a figyelmet arra, ha valami a címlapon gömbölyű vagy más zárójelben van kiszedve. Az újabb kiadások leírásában csak akkor soroljuk fel a teljes szerzői névsort, ha változások vannak benne. A több kiadású antológiáknak csak az első kiadás alkalmával adjuk a teljes címleírását, a továbbiak leírásakor csak a változásokat közöljük.