Lakatos Éva szerk.: A Toll 1929–1938 (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei, B. sorozat 9. Budapest, 1977)

Komlós Aladár: „A Toll"-ról

A hatalom nem nézte jó szemmel A Toll gúnyos glosszáit. Az ügyészség már 1930-ban „sajtó útján elkövetett osztály- és tulajdonjog intézménye elleni izgatás, va­lamint a Büntetőtörvénykönyv 174. paragrafusába ütköző vétség miatt vádat emelt" A Toll ellen, s a belügyminisztérium megvonja tőle az utcai árusítás jogát, azzal az indokolással, hogy hónapok óta politikai cikkeket közöl. A Toll ezzel szemben azt állítja, hogy mindössze 1929. okt. 13. és nov. 10-e között, tehát egy hónapon belül inkriminálhatok cikkei és glosszái. Ezek miatt - úgymond - a járásbíróság 200 pen­gő pénzbírságra ítélte a szerkesztőt és kiadót, ez pedig nem indokolja a kolportázs megvonását. A megvonás igazi oka - egykori tudomásunk szerint - nem is ez volt, hanem az, hogy 1929. aug. 28-án a lap közölt egy Stefan Zweig-interjút, amelyben az író lelkes szavakat mond a Szovjetunióról: „Bizonnyal ez a hatalmas kísérlet, ame­lyet a 1 50 milliós Oroszország ma saját népének a bőrén folytat, végleg elzárja majd a reakció elől a levegőt". Majd később: „Mély megrendüléssel tértem vissza Oroszor­szágból. Ami engem Oroszországban szívem mélyéig meghatott és megdöbbentett, az orosz intelligens rétegek heroizmusa.... A proletariátus, a 150 milliónyi gúzsbakötött parasztság kezébe vette a hatalmat, felemelkedett és felszabadította magát". Sokat szenvednek, de „lelkét magasabb életformába emelkedés acélozza a proletárgyőzelem triumfáló tudata." Végül: „Ha ez a megdöbbentően hatalmas szociális kísérlet amelyben tíz éven át az egész világ csodálatára, sőt az egész világ ellen küzdött, össze nem omlott, azt három tényezőnek köszönheti, diktátorai hallatlan, fanatikusan ke­mény energiájának, e szenvedéshez szokott nép össze nem hasonlítható készségének és türelmének s nem utolsósorban a „polgárinak" bélyegzett, politikailag lebecsült orosz intellektuellek idealizmusának és áldozatkészségének." A Toll, ha közölte is Stefan Zweig szavait, nem volt bolsevik, sőt többízben közzé­tette Kiss Dezső szovjetellenes cikkeit is. A kolportázs-megvonás igazi oka az volt, hogy A Toll burkoltan akkor is politizált, mikor írókról, Herczeg Ferencről, Harsá­nyi Zsoltról, Szabó Dezsőről vagy Prohászkáról írt: voltaképp akkor is a dzsentrit tá­madta. A lap kétségbeesetten tiltakozott a jogfosztás ellen, amely megfojtassál fenye­gette. Olvasóihoz fordult, kérve, fizessenek elő a lapra; vásárolni csak dohánytőzsdék­ben, könyvkereskedésekben és a lapkiadóban lehet. Rövidesen azonban még egy csa­pás éri: az 1929. evi 30.szám bejelenti, hogy „e számon túl olyan szubtilis okokból, amelyeket respektálni illik, Zsolt Béla nem vállalhatta a főszerkesztői tisztet, azonban továbbra is munkatársunk marad". Cikkei, glosszái a harmincas években azonban fo­kozatosan ritkultak, majd végleg elmaradtak. A Toll egyike volt a 20-as évekkel megindult harcosan liberális magyar folyóiratok­nak, amelyek közt a Czakó Ambró-féle Független Szemle az első, majd Rubin Lász­ló Láthatára, Nagy Lajos Együttje, illetve a Századunk és végül a Szép Szó a követ­kező. De míg a Független Szemle és a Századunk többé-kevésbé tudományos folyó­iratok, a Szép Szó pedig túlnyomóan szépirodalmi jellegű, A Toll publicisztikai lap volt, fürge, harcias, szabad szellemű; saját bálványait is meg-megtámadta, míg azt is megengedte, hogy munkatársai egy bizonyos mértékig Adyt is kikezdjék. Múzsája a

Next

/
Oldalképek
Tartalom