Lakatos Éva: Magyar Írás 1921–1927. Repertórium (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei, B. sorozat 3. Budapest, 1973)
Előszó
ső célja az emberi boldogság, a harmónia; amit nem individuális alapon, hanem társadalmi méretekben gondol el. Az igazi mllvészet, szerinte, a kollektivumban gyökerezik, az emberiség Ügyét szolgálja; feladata: "az örök ember láttatása", a "Minden-Ember hitének" lobogóra tűzése. Erről az eszmei alapról mond nemet "a pártpolitikai vagy az úgynevezett haza fias költészetre", de arra a l'art pour l'art irodalomra is, amelyet, felfogása szerint, a Nyugat s azon túlmenően az egész avantgárdé-mozgalom képvisel. A "pártpolitikai" és "hazafias"' költészetet azért utasitja el, mert abban közvetlen agitatív szempontok érvényesülnek, amelyek "elsorvasztják" a művészetet, elfedik annak eredendő emberi-etikai tartalmát. A l'art pour l'art-t és az avantgardeizmust pedig azért veti el, mert azok, szerinte, öncélúak, "hirtelenek"; formai csillogásuk ürességet takar, hiányzik belőlük az, ami, felfogása szerint, az emberi lét értelme: az istenhit által sugárzott humánum, illetve szeretet. /L. a repertórium 1., és 3. tételeit. Továbbiakban: 1. a . .. tételt./ Raith s a Magyar írás e felfogása nem állt önmagában. Hasonló programmal lépett szinre Gisswein Sándor Aurorá ja /1919-1923/, Czakó Ambro Független Szemlé je /1921-1923/, a többek által szerkesztett Uj Kultú ra /1922-1923/ - valamennyi az ellenforradalmi rendszer ellenzékeként: vallási ideológia alapján utasítva el az elnyomást, a terrort, a kulturaés művészet ellenes tendenciákat. Lehet hogy részletkérdésekben tévedtek, s nem kétséges, ideológiai inditékaik már saját korukban is elavultaknak voltak mondhatók, mint ahogy társadalmi bázisuk: a kispolgárság, illetve az abból kialakuló közgondolkozás is abszolút mértékkel mérve túlhaladott volt. Mégis, az adott történelmi szituációban: a nacionalizmus, a provincializmus s a dilettantizmus hivatalos térhódítása idején, amikor a politikai terror elől szocialista szellemiségünk java része emigrálni kényszerült, s a Nyugat nagy nemzedékének itthon maradt tagjai sem találtak még valamennyien önmagukra - a Magyar írás és a vele rokon kezdeményezések ellentmondásosan, s nem egyszer: zavarosan, de végső soron mégiscsak pozitív szerepet játszottak. Lehetővé tették ugyanis a külvilágtól politikailag erőszakosan elzárt országban a szellemi ellenállást, a humánum eszméjének újjászületését, olyen liberális kereteket, műhelyeket teremtve, amelyben ez az eszme továbbfejlődhetett s találkozhatott a társadalmi haladás konkrétabb, hatékonyabb megfogalmazásaival. Mindez, s különösen a "műhely" kifejezés a legegyértelműbben vonatkozhat a Magyar írásr a. Az 1921 áprilisában indult folyóiratnak ugyanis több mint hét éven át sikerült megjelennie, s igy időben is messze fölébe került minden rokonkezdeményezésnek.
