Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1844.

Petőfi Napjai : 1844 37 kimondani, mikép e népköltöi tehetség álirányban kezd indulni s hogy kimondjam himezés nélkül, a pórias verselés' alant regiójába kezd mindinkább alásülyedezni. Szomorú példája ennek a ,Helység kalapácsa' főleg, s a ,Versek'-ben számos helyek. Ama könnyüség könnyelműséggé kezd válni, s ahelyett hogy leereszkednék költő a néphez, mellynek nyelvén szól, lealjasul a pórhoz, hogy sületlen viczeivel azt megkaczagtassa. Avvagy vegyük elő a .Helység kalapácsát'. Szerző egy humoristicus hőskölteményt akart adni, mellyhez tárgyat az alsóbb népélet nyujtanda. Nincs itt sem tér sem idő az illy költemények czéljáról, s általában a népköltő' hivatásáról beszélni. De kérdem egyszerűen : van-e a ,Helység kalapácsában' valami magasb czél, mit költőnek minden müvénél kitűznie kell. Tesz-e nevetségessé valamelly előítéletet, vagy bármi ferdeséget, a nép közt uralkodót, tehát van-e erkölcsi czélja ? Nincs. S ha tárgya már szerencsétlen, ollyan-e a kivitel, hogy a tárgyhiányt, vagy mondanók inkább, a pórias tárgyat, a költői népnyelv feledtetné olvasóval, hogy kellemesen mulatkoznánk a humordús előadáson ? Erre pár idézettel felelek a kérdéses hőskölteményből. A 48-49. lapon ez áll: „Igazolni fogom magamat, Nem, mintha remegnék A kend' fenyegetéseitől, Jobban felkösse gatyáját, A kitől meg kelljen ijednem. Erti-e kend ezt ? — „Mind igaz a mit kántor uram szólt, Aki úgy mellesleg mondva, Gyáva haszontalan ember, Hogy olly pimaszul rám vallott. Én bujtogatám ót, Hogy csapja el a kelmed' keziról A szehiérmetes Erzsókot, Mert én kendet utálom, Mint a kukoricza-gőlődint." „Ugyan ugy-e ?" „Biz ugy ám !" „Hát kend azt gondolja talán, 3*