Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1849.

XI. melléklet. 3üit a halál. Jött a halál, hogy elsöpörjön mink*< A föld színéről, jött a döghalál, ll.ánk lehelte rothadd lelkéből Af.4 sáíándühhel a gonosz király, Tombolt a vész irtóztató erővel A végitélet végérájaként, •'3 ím uii élünk még és nem haláns meg, Csak meghajoltunk, de el nem törénk' I a magyar még, áll a hon, s hol egykar Olyan halotti volt a hosszú csend, -iÜnő zajt üt most ott a harczoló kard' rilndeu csengése egy világra cseng! Oh népem, eddig önmagad se tudtad, Hogy létezel, e most tudja a világ; Utósó voltál, 8 íme a legelsők , k ost uiég ők is bámulva néznek rád. Melyik magyar nem szégyenlé előbb , hogy Sors átkából magyarnak született ? 8 melyik nem bttezke most reá, hogy Ut«> fegyelméből e nemzet tagja lett ? .Méltóbb vagy a legdrágább koszorúra, Hifit bárki más, méltóbb vagy igazán; Oh hol keressek, Lvol lelek virágot, Dicső fejedre illőt, szent hazáin? Do bélejezve nincsen még a inunka, A melyet néked befejezni kell, Cdak félig van még a csomó elvágva, Mit ezét kell vágnod kardod élivel. Majd akkor illet a koszorú téged , Ha e munkát végkép bevégezéd , 8 akkor nem én foglak megkoszorúzni, Hanem az egész nagy emberiség! (Az 99*- tk tophoz.)