Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1848.

5-506 Petőfi-Könyvtár Két száz esztendeig élt szabadon a magyar nemzet itt uj hazájában. Hol jó, hol balszerencse érte, hol örült, hol busult, de mindig szabad volt. Ekkor fölhívta (a) Lotringi herczeget hogy fogadja el a magyar koronát, legyen Magyarország királya, s itt kezdődik a mi nyomorúságunk, mely háromszáz esztendeig tartott, egészen az idei tavaszig. A magyar nemzet így szólt a Római császárhoz: „mi eddig tetszésünk szerint választottuk királyainkat, de abba bele untunk, mert minden uj király választásánál olyan villongások történtek, melyek tetemesen gyöngítették hazánkat. Átadjuk neked, Római császár! neked és maradékidnak a magyar koronát azon kikötéssel, hogy törvényeinket, jogainkat, szabadságunkat nem csak, hogy meg nem sérted egy ujjal sem, hanem azokat, mint szentségeket, védelmezni tartozol A Római császár erre azt felelte: „ Elfogadom a koronát, és én a magyar nemzetnek, a magyar nemzet .törvényeinek, jogainak és szabadságának megtartója és védelmezője leszek Ezt fogadta a Római császár, nem csak fogadta, hanem esküvel is megerősítette s utána mondta ezt az isküt minden ivadéka, mikor megkoronázták, de az esküt az öt környező Camanlla mindig kijátszotta. Annyi bátorság nem volt a Camarillába, hogy nyíltan egyszerre azt mondta volna: „magyar nép, vége a szabadságodnak, rab vagy, Ausztria rabja!" hanem csűrés-csavarás, alattomos áskálódás és mindenféle ördögi mesterségek által oda vitte a dolgot háromszáz esztendő folytán, hogy minden törvényeinket fölforgatta s kivetkeztetett bennünket minden ősi jogainkból és szabadságunkból. Nincs az istennek olyan kezén-lábán megkötözött népe, mint mi voltunk az utolsó időben. A ki azt akarta, hogy véres halállal vesszen el, nem kellett egyebet tennie, csak ezt a szót kimondania, szabadság. Igy vesztek el a vérpadon : Zrínyi, Frangepán, Nádasdi, Martinovics és mások számtalanan.