Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1848.

450 Petőfi-Könyvtár embereimet vitték. Ekkor világosodtam fel.. . igy játszottak ki, hogy embereimmel ne találkozzam. Irtóztató dühhel értem haza. Dél felé visszajöttek a szentmiklósiak és laczháziak hasonló dühhel, s ők beszélték el, mi történt velők. Már mikor Szabadszállás felé mentek, a bösztöri csárdánál egy ember fogadta őket a pap fiának nevében: — A ki nem Petőfi, ide jöjjön és egyék igyék, a ki pedig Petőfi, be ne menjen Szabadszállásra, mert mind agyon verik. Embereim közül egyetlen egy sem tántorodott el, se a csá'ntásra, se az ijesztésre. Szabadszálláshoz érvén, a város végén azzal fogadták őket a helybeliek, hogy Petőfi már eltávozott, ö maga kérte a tanácsot összetett kezekkel, hogy csak vitessék el öt, de azért be ne vigyék azt a zászlót, mellyen Petőfi neve van, mert mihelyt egy lépést tesznek vele, végök van. Barátom, kinél szállva vagyok, többed magával bement a városházhoz, kitudakolni a dolog mibenlétét. A mint nevemet emiitette, rá káltottak, hogy ki ne mondja nevemet, mert halál fia lesz Hirtelen zaj támad, hogy a város végén összeütköztek a helybeliek és a szentmiklósiak. Erre a bentlevő szentmiklósiak kifutottak társaik védelmére, de a hir szerencsére csak koholmány volt. Tanácskoztak, mit tegyenek, bemenjenek-e vagy sem ? az oda valók föl voltak fegyverkezve puskákkal, kardokkal, sőt kaszákkal és vasvillákkal is. Jött egy deputatio a városháztól, melly azt állította, hogy nincsenek felfegyverkezve: jött másik deputatio, melly azt mondta, hogy bemehetnek bizton, mert már lerakták a fegyvert. — E nyilatkozattal elismerték, hogy csakugyan fel voltak fegyverkezve, s az én embereim, kiknél még bot sem volt, azt mondván, hogy a mint letették, föl is vehetik ismét a fegyvereket, visszafordultak, de azon szándékkal, hogy ha engem még utóiérnek, vissza visznek magokkal a választásra, ha mindnyájokat lelövöldözik és agyonverik is. — Szerenesére csak itt Szent-Miklóson találkoztak már velem, hol csendre és rendre intettem őket, azzal biztatván, hogy a törvény majd elégtételt ád nekik, a miben nem kételkedem.