Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1847.

Petőfi Napjai: 1847 371 Az operencziás tenger kedvencz tárgya a mesének, más névvel ugyan ilyen jelentésű tengert más népek meséjében is találunk, p. o. az előadott „Út a naphoz" czimű tót mesében ; a mint itt hal viszi keresetül a hőst, János vitézben ugyanazt teszi óriása, mind kettő csak egyet jelent: t. i. a segítséget a nehéz elérésű czél megközelitésében. A tündér szigeten előforduló hármas viaskodás, ép azért mert hármas, a jelvi mesékből szakadott ide annál inkább, mivel az ifjúság vagy az életforrással vagy tóval is számtalanszor találkozunk a valóban jelvi keleti és nyugoti népmesékben, nevezetesen „Ezer egy éjszaka" meséiben, az oláh Plorianu, a svéd „Az ifjúság hona"*) czimű és t. más mesékben. Petőfi a tündérországot pár igen költői, ámbár nem egészen népi vonásokban ir ja le, s így a jeles egészet jeles kerekdedséggel fejezi be. De nem ily egyes leírások, hanem az egészen átömlő nemzeti hangulat az, mi e költeménynek fő érdemét teszi. Öntudat al-e vagy inkább költői sejtésben ruházza fel hősét magyaros phlegmájával, nem tudjuk ; de tudjuk, hogy ezen imperturbabilis phlegma. melylyel 1 gcsudásb tetteket tesz, azon inertia, melylyel egyszer mozgásba hozatva minden uj inger nélkül (Iluska halalát kivéve) mozog végig a mesében, mondjuk e phlegma s inertia az, mi a költeménynek leginkább megadja a magyar savat egészben, nem is szólván egyes helyekről: ilyenek levén, és ép azért a mese gyöngyei közé tartozván ugyanazon dévajkás helyek, miket mint antigeographiaiakat kárhoztattak némelyek. E mese meggyőzhet bennünket, hogy bár a jelvi mesék költésének ideje a népekben letűnt, mégis az azokból fenmaradt romok vagy foszlányok egybesitése által náiUnk is lehető talán még a meseköltészet a dévajkában; meggyőz a felöl, hogy ha az álmiveltséget kerüljük, talán épen ez *) V. ö. .Schwedische Volk^sagen u. Márchen nach mündlicher Ueberlieferung gesammelt u. herausgegeben von Gunnar Olof H)ltén CavalLius u. George Stephens, deutsch v. Carl Oberleitner. Wien, 1848?4*