Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1847.

326 Petőfi-Könyvtár Jó összehasonlítás — mi a sötétséget illeti; menjünk tovább: Ne né z reám, süsd le szemed — Elégeti a lelkemet! Ne féljen, hogy lelkét elégeti: a viz nem egy könnyen szokott meggyulladni. De semmi! Petőfi a férfias túlzásokat szereti, nagyon szereti. De hisz úgysem szeretsz engem, Égjen el hát árva lelkem ! Ez a nagy komolyság nem illik a kis bajuszhoz, mely alul előkerült. Sed satis ex Cornelio; menjünk most Katona barátomhoz. Ezen költeményben Petőfi tévelygő szemének elfáradt sugára Katona, barátom képén megpihen. Hogy az olvasó is megpihenjen; csak velős kivonatban adom elő az előttünk fekvő költemény tartalmát Volt egyszer egy pusztaság vidéke, mely felett hő, tikkasztó nap ége; szerencsére egy árnyékos fa s egy sátor találkoztak a pusztaságon, melyek alatt uj erőt lehetett szerezni. (A pusztaság vidéke jelenti a multat, az árnyas fa és a sátor Katona barátomat.) A szerencse kedvezett költőnknek s ő elhágyá a pusztaságot ; Katona barátom azon — a hadnagy (ki itt a sors képe alatt jelenik meg) parancsolatjára — ott maradt. Most: Évek érkezének, Évek távozának; És még csak hirét sem Hallhaták egymásnak. Hogy Petőfi nem hallotta Katona barátom hirét, azt meghiszem, mert az ő lelkét fontosabb tárgyak veszik igénybe; dc, hogy Katona barátom ne hallotta volna a mi hires Petőfink hirét, az — az valóban lehetetlen. Mielőtt más vershez mennék át, szükségesnek látom megjegyezni, hogy Petőfi a Katona barátomhoz intézett sorokat nem Pesten, de Duna-Vecsén irta ; — s most, mint