Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1846.

230 Petőfi-Könyvtár foglalkozik. Méltatja Jósikát, Kuthyt, Eötvöst, kiket ha franczia hatások befolyásolnak is: sohasem felejtik a hazai földet, mellyet szivelniök kell. Majd így folytatja: „De nem így Petőfi . . Lehetetlen, hogy önnek el ne mondjam regénye rövid vázlatát, habár illyes valamit igen kedvetlenül teszek. Hanem, hogy úgy szóljak, erőszakkal is meg akarom önt ezen költőnek szépségeivel (?) és eszméinek röptével ismertetni. A regényt a hősnek irataiból ismerjük. Ezen férfinak egy barátja volt — természetesen nagy úrnál más nem lehet. Igen jellemző, hogy iróink egyik bizonyos osztályánál minden gazember, hazug, kártyás és leánycsábitó — a nagy urakból telik ki; az illy mauvais sujet patschuli illatszert hord magával, zsebében selyem zsebkendőt s nyakán lorgnont, lovagol — vadászik, és legalább is bárónak (!) kell lennie. Ezen barát a hősnek kedvesét elcsábítja, miután emez egy másik leány ártatlanságának liliom koszorúját már letépte; ebből a barátok közt párviadal támadt; a csábító a hőst megsebzi, mi okbul ez utóbbi szobába zárkózik — ekkor egy fátylozott nő lép be hozzá — ez második kedvese — kit barátja elcsábított; elbúcsúzik tőle; a hős meggyógyul s eszébe jutva első szerelmese, kit nem csábítottak el tőle, — hozzá megy s megtudja, hogy az meghalt; a temetőbe siet, s itt most a költő olly képet állít elénk, melly mindenkit méltó undorral tölt el. Nehogy részrehajlásról vádoltassam, e jelenet végét ide akarom iktatni. Ha ön ezen sorokat netalán egy nőnek fölolvasni akarná, kérem önt, mellőzze az itt idézetképpen kijegyzett sorokat; másként szegényke kedélyét valóságosan megveszszözné. Ez is egyik kedves kitétele a „hóhér kötele" szerzőjének. „Ástam, — ástam." Figyeljen kérem ön az irói modor genialitására s emlékezzék meg azon stilpéldányra, mellyet harmadik levelem végén fölhoztam :