Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1846.

216 Petőfi-Könyvtár pajtásaiktól megleveleztetik, énekeltetik és áldomásoztatják — de emellett mégis csak középszerűt, néha épen roszszat hoznak napvilágra. Pajtásság senkit sem tesz költővé; ki a belletristicában csak egy párt számára ír, az rendszerint örökre meghasonlik az igazság és szépség egyedül uralkodó istennőivel, s nem veheti rossz néven a kritika birószékének, ha ez őt minden tiszteletreméltó politikai nézetei daczára is — rossz költőnek kénytelen nyilvánítani. Nyilvános bevallása annak, hogy valamellyik párthoz tartozik, még nem adja meg az irónak azon tulajdonságokat, mik egy költőben megkívántatok. Pártkodás mindenek előtt megfosztja a költőt a kiilérzékek amaz éles érzetirányától, mely minden érzelmet a legtisztább összhangzattá szépítve ad vissza a tárgy dallamának. Pártkodás elvakit. Az emlékerő, mellynek költőnél mindent meg kell tartania, csak saját pártja előnyei számára ékesittetik. Pártkodás etfogulttá tesz. A képzerő, mi költőnél mindent egy f nom tömeggé vegyit össze, az egyest eszményesíti, az elvontat határozott formákba tudja öltöztetni, s a puszta jel (signum) alatt mindig magát a jelölt dolgot (rem signatam) vagy legalább annak hasonképmását érti — eltompul, nem bír az általános világnézlet magasságára fölemelkedni, s képleteiben csak tökéletlent, csonkát hoz napvilágra. Pártkodás egyoldalúvá tesz. A gyöngéd, meleg lélek, mellyel a költőnek bírnia s mellynek egészen ideg, érzés és részvétté lennie kell, csak saját pártja sóhaját és kaczaját fogja hallani; a világot a pártszellemnek legtöbbnyire homályfedte szemeivel fogja megítélni; aziránt, mi saját pártján kivül fekszik, érzeni nem fcg. Ama szerelem minden szép, magasztos és csodás iránt, mellytől költőnek mindig áthevülnie kell, melly neki azon varázserőt kölcsönzi, melly által minden szellemit égő föllángolásában megtestesít, minden anyagit nemesítve átszellemit, — e szerelem korlátok