Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1846.

208 Petőfi-Könyvtár ben tárgy és alany egyszersmind, nem ügyekszik az alanyiság kellemtelen túlnyomósága által a tárgy undorító aljasságát tompitni, vagy megfordítva, s ezáltal magát mintegy a szépség magasságábóli leszálltáért ki nem menti ugy csak undort és roszkedélyt ébreszt olvasójában. Ez az eset ezen vígnak lenni kellő hőskölteményében Petőfinek. Költő ügyekezett abban az aljas tárgyát, lehetségig legeslegaljasb előadásmodor által komikaivá tenni, s ezáltal — ízetlenné lőn. Ha Petőfi e nyers alakokkali ellentétül saját gúny elmésségü, szeszélyes alanyiságát tüntetné, hol csak lehet, keresztül, — költeményével nagy hatást eszközölhetett volna. De igy . . . Ámbár versekben — persze a legszabálynélküliebbekben — borzasztóan eltorzított aljasság által ügvekvék hatni — s egészen elvétette a hatást. A tréfa benne daróczos nyerseséggé — a vidorság bachantikus kicsapongássá — az irónia paraszt torzalakká vált. A köznapi falusi élet (?), mellyet P. e Helység kalapácsában rajzol, verekedésekben áll — és nem egyébben. Verekedés közben káromkodnak — s ez az egész. E verekedések leírásai nem történnek gúnyélü mosollyal, hanem az aljasság gúnykaczajával, melly az emberiség elfajultságán még gyönyörködni látszik. A költő, ki irataiban miként vigyorgó Faun jelen meg előttünk, nem igényelheti részvétünket. Vessünk még egy pillanatot e munkácska költészethiju dictiójára, s kérdjük aztán, hol van az egészben csak egy szikrája is izlés — és poézisnak ? — Mindjárt elején (7. lap.) ez áll: — Az egyházban csend — Csak két éhes pók harczolt Életre, halálra Egy szilvamagon hizott légy czombja felett a 11-dik lapon továbbá: Szintén igy kiderül A sötétlő konyha is éjjel, Ha kólyika kezdi gyötörni (?) A mopszli kutyáeskát! stb. (?)