Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1846.

Petőfi Napjai: 1846 201 konyhamécsnek nézzük, mellyről azlán Petőfivel nem tudunk jobbat mondani, mint: „Pislogni fog a hír mécse síromnak Koszorús halmán, Mint éjjel a macska szeme.*)" Kinek a hír nem egyéb, mint egy pislogó mécs, az hagyjon békét a költésnek s lásson jókorán más kézmű után. — Petőfi nem is gondolja azt igy. Hanem ő a költő sorsát az emberiség magaslatán igen is magányosnak gondolá; nem akart a költészet kedvéért pajtásairól lemondani ; nem akart mint nép embere a népnek hátat fordítani, vagy tán épen fellengzős reflexiókban tévedni el; a költő hőbb érzelmével, lángoló tüzével, látnoki álmodozásával és gyakran egészen kivüleső nézleteivel a népbe hatni; — talán gyakran gondolkozott égő fájdalommal, miként lehetne a néphez leszállani, és azt mégis a lelkesült, dús phantasia egébe fölvezetni, — azt ekkép föleszelve nemesitni, javitni ? . . . Ezen leszállás és fölvezetésen zátonylott eddig P. vállalata. Sikerült neki lebocsátkozni, de hogy fölemelkedhessék, ehhez nem volt benne erő, nem kimerítő ember- és világképzettség. Ekkép fénylik Petőfi mint első nagyságú csillag — a porban. — Ki fog-e P. emelkedni, föl fog-e a porból az égboltozatig szállani, hogy ott elenyészhetlenül tündököljön ? Fel fog-e hagyni a zavartság-, egyenetlenség-, szaggatottsággal irataiban ? Azon zavarlsággal, mellyet sokan lángeszüségnek tartanak, s melly nem egyéb, mint eredetiség utáni beteges vágy. Azon egyenetlenséggel, melly nem egyéb, mint tisztult nézletek hiányának következése. Azon szaggatottsággal, mely társadalmi szétágzottságunk kifolyása. Vagy csakugyan végkép az aljasság és póriasság daemonának esett volna martalékul ? . . . Mindig csak az élet szennyes, a társaság árnyoldalai, az elfajult erkölcstelenség és torz természetlenség — a pórnép kinövései, juhászvere*) Helység kalapácsa 65. 1.