Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1846.

194 Petőfi-Könyvtár szeretetreméltóbb tagjainak egyikét megismernem. Nevetséges touristai pontossággal jegyzém föl naplómban az időt, mellyet önnél tölték: „4-től fél 8-ig". Ez órák a szellemfüszerezte társalgás' szárnyain mint megannyi perczek röppenének el. Ezek' emlékének szentelem e leveleket. Ön sokat s megható részvéttel szólott édes hazám felől. Én föllángolék, ha ön szabadságinkat emlegeté, s elpirulék, midőn ön a „sok szó, kevés tett"-et veté szemünkre. Végre én is kereken kimondám véleményemet: „Kedves barátom! — mondám — igaz, hogy mi is csak vizzel főzünk, sajtótörvényeink nincsenek, de azért nálunk is ki lehet mondani a szabad szót s ha nálunk mi elméncz azt irná: „X. vagy Y. úr dühös egyletista" — ezért nem fogna 14 napi börtönre ítéltetni, mint a hotel de Pologne kedélyes látogatója dr. Herloszsohn úrral a constitutionalis Szászhonban, az irodalmi konyha' kellős közepén Lipcsében történt. Nekünk félreismert szegény magyaroknak csak egynéhány magyar érzelmű német tollra volna szükségünk kik a külföldet előmenetinkkel megismertetnék, kik ne árasztanák el a hírlapokat megszűnés nélkül alaptalan hírgyárataikkal, legjobb intézményeinket a nevetségesség mocsárába vonva le, s minden jót és nemest a nyerseség szennyével mocskolva be. Jó tanár, habár sok kívánnivaló van is még nálunk, azonban az utolsó 20 évben annyit helyre ütöttünk, a jónak olly hő kitartással utána iramodtunk, hogy itt-ott egy-egy botlást rossz néven nem vehetni, miképp nem kellene mindjárt halált és átkot kiáltani fejünkre, ha egy pillanatra megpihenve, a véghezvitt napi munka áttekintése után örömmámorosan s öntetszöleg pödöritjük meg bajuszunkat s mosolyogva felkiáltunk : „Ugy segéljen ! mégis csak szépen haladtunk ám !" Meg ne ijedjen, tisztelt barátom, — nem fogom önt politicai zűrzavarainkkal untatni. Nem szólok önnek ultráink jobbra balra handabandázásaik s dulakodásaikról; nem adok rőfös leirást egoismusunk felől, boszantó kícsinykedésünkről, szánandóan széttépett, önzés vezette szét-