Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1845.

146 Petőfi-Könyvtár gon, leczkét tart Pnek, a nyerseségről, a szépről és az isteniről; de milly nyomorúságos aesthetika ez amannak ellenében, mit Berzsenyi prózai irataiban kifejtett! Ugyan miféle rosz daemon szállhatta meg N. Ignáczot, hogy hazánk nagy embereit olly csúfos módon erőködjék kisebbíteni ? Hát még az elmés, a lángészben Berzsenyinél nem alantabb álló Csokonayt mikép paródiázza a mi szerencsétlen satyricusunk ? — Képzelje kegyed, mivel fertőzteti meg az ő árnyának szent emlékezetét? Palaczkot ad kezébe, szájába, s csak még az hiányzik, hogy a részegség mocskaival tüntesse föl — egyedül azért, mert Csokonay, mint tudva van, éltében kedvelője volt a bornak. A milly hitvány a Csokonay szájába adott üres beszéd, ép olly haszontalan az, mit a közbejövő Munkácsy árnya szónokol. — És most jön csak a legiszonyúbb képtelenség, mi csak egy kiszáradt, vagy felfordult agyvelő szüleménye lehet! Munkácsy felolvassa P. verseinek vadabb kifejezéseit, és ő, ki a Rajzolatokban sokkal keményebb szavakkal élt, mint P., ennek költeményeit „ocsmány trágársággal, tigris, dudás költészettel" bélyegzi. De még ez nem elég, Csokonay is ostorozza P. durvaságát, Csokonay 1 — tehát P. leghívebb hasonmása, ki mind amellett is, hogy még a P. sallangosabb kifejezéseinél is keményebbeket használt, lángeszű, népszerű költő volt, épen ugy mint most P. Nincs annál szánandóbb nyomorúság, mint midőn némelly vizeszű firkász, a valódi lángésznek netalán igen is meztelen, természetes kifejezéseit, semmiféle aesthetikai rendszabályok által nem korlátozható szilajabb kitöréseit, a durvaság és nyerseség ellen kikellő ostoba, álszemérmes tannal akarja megleczkézni 1 És milly dicső hazafiság az, hogy mindig csak a magyar iróban keresnek és találnak durvaságot: mig a külföld génialis iróit, kik az ő értelmezésök szerint százszor durvább, pimaszosabb kifejezéssel élnek, mint Csokonay vagy P. a világért sem mernék bántani. Higye meg kegyed, ha idő met okosabbra nem tudnám használni, összehívnám ezen aesthetikai ízlést affectáló vizeszű firkászokat, Voltaire,