Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1845.

140 Petőfi-Könyvtár kegyed, ha látná a 22 éves mogorva Petőfit, midőn néha a P. Divatlap szerkesztője — mint leghívebb védőjénél betekint, s szenvedélyesen kel ki az őt méltatlanul bántó világ és a rajta rágódó kritikusok ellen, míg más részről az illy bántalmakat megszokott szerkesztő-barátja, egész hidegvériiséggel vigasztalja őt, illy forma tanácsával : „Ne gondolj velők, vesd meg őket, ne hallgass senkire, — csak te menj a magad utján, s te élni fogsz, még akkor is, midőn már irigyeid, rágalmazóid rég feledve lesznek!" — S erre aztán a mogorva költő egy időre ismét megnyugszik. Olvasta-e kegyed Császár bírálatát Petőfi valamennyi költeményeiről ? — Ha igen, akkor bizonyosan tudom, hogy kegyed is velem, s többekkel együtt boszankodott azon birálat méltatlanságán, s ferde, félszeg felfogású nézetein. Petőfit egészen más szempontból kell felfogni, méltányolni; ő nem betegesen érzelgő, üres elkoptatott szavakkal nyögdécselő, halvérű saloni poéta; ő az egészséges természet, a nép, mi több a tősgyökeres magyar nép költője, kinek legtöbb költeményét úr és pór egyaránt megérti, lelkesedve fogadja. — Van hazánkban egy költői, vagy inkább álköltői iskola, — mellynek tagjai közé tartozik a nevezett Cs. biráló is —; s mivel ő kritikája által mintegy a maga iskoláját akarja dicsőíteni, kiemelni, vonjunk köztök egy kis párhuzamot. Cs. és hasonmásai verseiben ritkán lehet valami egészen uj, meglepő, eredeti főeszmét, fordulatot találni; ellenben Petőfinek minden költeménye egészen uj, egészen eredeti. Cs. és hasonmásainak versei kivül czifrák, csinosak, belül üresek; Petőfi ugyan néha pongyolán ir, de azért technikában, a kü.forma szép alakításában is mester, sőt sokszor egészen uj versnemben, s a legnehezebb formában is bámulandó könnyűséggel, s e mellett tartalmasan ir Cs. és társainak versein sokszor feltűnik az erőtetett idegen gondolat, érzelem ; mig Petőfinek gazdag versforrása önbelsejéből természetesen fakad és buzog fel magas szökelléssel. Cs. és hasonmásainak versei leginkább homályos, érthetlen szóvirágokból füzvék