Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1845.

Petőfi Napjai: 1845 131 hazudozások. A' zsiványok, sárkányok, óriások, boszorkányok és tündérek, mindannyi kedves epizódokat képeznek a' műben, mellynek kivált tájfestései helyenként remektollal készültek. Igen sikerültnek, szépnek mondható jelesen a' IV. szám, mellyben a' hős bucsuzását, a' XX. hol annak az óriásokhoz jutását, a XXVI. hol a' tündérek országát irja le, 'sat. Illy helyeket olvasván, akaratlanul támad bennünk a' gondolat: vajha a' dústehetségü költő ne hagyná magát elragadtatni szilaj hevétől, ne letántorittatni a' művészet útjáról, ne pazarolná szép erejét silányságok végtelen számára, hanem kezdene tehetségéhez méltó tárgyak feldolgozásához. Hogy a' csodások és hihetetlenségek egyik lényeges fűszere az illy népies költeményeknek, azt jól tudja biráló; de hogy hamis fogalmakat, alaptalan nép- és országismertetéseket kelljen azokban terjeszteni, azt nem tartja kiegészítő kelléknek. Tudjuk, hogy a' nép nagyon hiszi azt, mi nyomtatva van, 's így kár neki ollyasokat mondani, hogy „Taljánországban örökös tél vagyon," vagy, hogy „Francziaország és India határos," mert illyesmi butaságát növeli 's a' költemény sem nyer általa. Biráló azt óhajtaná, hogy minden illy csodás lenni akaró olly helyesen vitessék ki, mint a' ho^y kivitte költő XXI. sz. alatt a' „boszorkányok" epizódját, hol az „utolsó boszo kányt" is kiirtatta hősével, s a' „sötétség országát végképen kiderítette." Az illy kivitelnek, kivált ha kellő világossággal történik, lehetlen, hogy szellemi hatása meg ne legyen. Az együgyű pór, ki a' mesét hallgatja, hallja a' sötétséget, a derűt 's világosságot és hallja, hogy az utolsó boszorkány is meghalt, és gondolkodva rá jön: „tehát már most nincs boszorkány és nincsen sötét hely, hova a' boszorkányok gyűlnének." A' szokott kifakadások itt sem hiányzanak egészen, noha ritkábban fordulnak elő, mint „Versei"-ben. Botrányos azonban a' 27. lapon: „Te derék legény vagy, azt a bátor szented!" 7*