Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1845.

Petőfi Napjai: 1845 113 A' tér tehát, mellyre ön engem fölhíni szíveskedett, miként azt az el'írebocsájtottakból láthatja, nem tartozik a' kellemes-müvelésüek közé, de minthogy elvállalám, már csak megbirkózom rajta; 's ezt annál bátrabban teszem, minthogy Ítéletemben ön őr-hirdetési szabályait szentül szem előtt tartván, remélenem tán szabad lesz, hogy Petőfi nem fog szokott modorában írni ellenem antikritikát? De ha írna is, azzal nekem 's az ügynek semmit, és — legalább minden jobb izlésü ember előtt — csak magának ártana legtöbbet. A' költői borostyán ugyanis nein növekszik sem bojtorján-, sem gyalogfenvű-bokrokon; 's a' ki azt ezeken keresi, ezeken akarja szaggatni: magának tulajdonítsa, ha kezeit megvérezi, 's homlokára babér helyett, csalánból fűz koszorút a' músa. Három évi ihlet kifolyása van letéve a' könyvecskékben, mellyek czimét följebb idéztem. Petőfi 1842-ben lépett ki a' költői pályára, Az „Athenaeum" volt — ha nem csalódom — első, melly verseit közleni kezdette. A' fiatal költő, művei nyomán, föltűnt nemsokára; mert verseiben a' músa félreismerhetlen nyájassággal mosolygott. Szende egyszerűség, keresetlen csin, mélyebb érzés, egésséges humor, derült kedély, bánatos — de nem beteges, sőt erőteljes. — képzelgés ömlöttek el váltogatva megjelent müvein, 's különösen a' keserű humor, miben pedig olly szegény még mindig költészetünk, tevé feltűnővé 's nemsokára kedvessé Petőfit a' költészet minden baráti előtt. Egy hiányzott nála mindjárt kezdettől óta, a külalak tisztasága ; de remélé mindenki, hogy az megjövend idővel, 's hogy, ha az ifjú kebel első hatalniasb lángja némileg csillapodandott, a' szabályokra, mellyek nélkül nem irt és nem irand senki maradandó becsű remeket, több ügyelettel leend a' képzeletdús költő. Az idő folyt, Petőfi csüggedetlenül járt a sok szerencsével megkezdett pályán ; de szellembaráti reménye mindeddig teljesületlenül maradt. Ő termékeny költőisége virányán, figyelmetlenül tépte és tépi a' legszebb, legillatosb Petőfi-Könyvtár. XXIX—XXX. 7