Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1845.

88 Petőfi-Könyvtár mi az invita Minervához hasonlít. Ellenben az első egészen test az ő testéből, vér az ő életfris véréből. Tündéres népi mese, nem való a hosszuképű komoly bölcseknek, kiknek gyermekjáték, mi nem az aristotelesi logika formái közt gondoltatott, de ki elég romlatlan fogékonyságú, hogy a természet és emberiség törvényeinek e gyermekded felfogásában kedvet leljen, olvassa János vitézt, ki leszen elégítve. Talált gyermek, gátolt szerelem, bujdosás, haramiák, csodás hadviselés, elragadott királylány, griffmadár, operenczia, óriásország, boszorka, tündérsziget, s több oly elem, mellyből a természethez sokkal közelebb álló nép szövi tarka regéit, bánya volt, szépségek bányája, János vitéz költőjének, miket költői érdekű, változatos, mulattató és megillető egészszé tudott felhasználni. A compositio tisztaságán kivül a költemény morális jelentékességét is helyeselve kell említenünk; e nemességet hőse tartásában, s a poetai igazság a mese minden részeseinek kiosztását (így!). A népi jellemet, őszintén valljuk, gondolatban, érzésmódban, minden idegen járulék nélkül, visszatükrözve egy hosszabb magyar költemény sem tünteti elő. Könnyűsége nyelvi és tárgyi előadásban ritka, s ez öt még eddig terjedezésre nem csábította, csak rím dolgában óhajtanok azt a szigort kifejtve látni, melly keresettség szine nélkül teszen eleget a mai kor követelésének. A népit csak szépségeiben kell követni, nem gyöngéiben is." Május 24. Életképek. I. 21. sz. 679. lapon a Hírlapi méh (május 8—13.): „A költemények közül kiemelendőnek tartjuk Petőfi „Tavaszi dalait" (Div. 7-ik sz.), mint igen gyöngéd s kedves képekből szőtt virágokat; a heine-i epigrammaticus vég sem aljas, sem sértő, de mindkettőben igen sikerüli; az elsőben: „És én olly sült bolond vagyok, Hogy idebenn a szük szobában Kadencziákat faragok." A másodikban: