Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)
IV. Petőfi és az 50-es évek költői
94 Petőfi- Könyvtár teményein a népiesség iránt valami hajlam; sőt eszményi tárgyú, túlságosan csiszolt és erőtlen nyelven megírt ekkori dalai sokkal inkább Hiadorra, a Honderű-nek Petőfivel szemben protegált „Magyar Byron J-jára emlékeztetnek. De a szabadságharcz után bekövetkezett nagy politikai rázkódás s a társadalmi viszonyoknak részben a 48-iki demokrátikus törvények szellemében való átalakulása az ő irányát is gyökeresen megváltoztatták. Kétségtelen, hogy az átváltozáshoz a Petőfi ragyogó sikerei is nagyban hozzájárultak; jóllehet Szelestey — a fönnebb már kifejtett okokból — erről nem nyilatkozik. Tény azonban, hogy ez az irányváltoztatás minden mesterkedés és erőszakolás daczára sem talál egyéniségéhez. Egészen más Lisznyay a maga veleszületett szilajságával és jurátusi hetykeségével! Neki jól állanak a nagy mondások, hejje-hujják és a palóczos beszéd, mert az az excentrikus modor, amelylyel költeményeiben találkozunk — habár költői szempontból meg nem engedhető túlzások származnak is belőle — természetében rejlett és egyéniségéhez tartozott. Szelestey ellenben alapjában véve túlérzékeny kedélylyel és czéltalan ábrándozásra hajló természettel bir, aki kényesen válogat a szavakban és lágyan zengő, virágos nyelven szeret írni eszményi dolgokról. Egy-egy csillogó kép, színes kifejezés vagy zengzetes szó kedvéért készséggel föláldozza, ha kell, az értelmet is. A nyelv zenéje olykor valóságos démoni erővel uralkodik rajta és belebájolja