Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

III. Petőfi hatásának főbb eszközei

Petőfi-tanulmányok 51 hogy ott sem tudnak menekülni a hihetetlen mondásoktól, ahol nincs okunk kételkedni őszinteségükben.

1) De legkényelmesebben érzik magukat akkor, ha átláthatlan fátyollal takarják el az olvasó szemei elől azt, amiről irnak. E tárgy nélküli szavak — különben kifogástalanul szépen csengő halmazából aztán az olvasó megsejti, hogy egy nőről is van szó, kit a költő álmai virágá-nak (Szelestey), dalai elepedett vágyd-nak, vagy ha „népiesen" akar szólani: arany füstös rozmarin szálnak (Tóth Endre) nevez; — meg egy csalódott költőről is, kit a kötet végén vádolni kezdvén a lelkiösmeret, hogy mind abból, amit irt, az olvasó mit sem ért, így kiált föl a legutolsó versben: Ne kérdezzétek titkát bánatomnak . . . (Szelestey.) Ezek azonban talán mind tűrhetőbbek annál az őszinteségnél, amely Lisznyaynál már-már tolakodássá fajul. Ő éppen abban a hibában szenved, mint a modern realisták, t. i. a valót magát akarja elénk állítani egész ridegségében, nem pedig annak égi másá-t. (Arany.) Ilyenformán ha elbeszél, költészete alig egyéb az események krónikaszerü fel') Van egy-két czimborám, el-el iszom velők, Hanem minő kedv ez! . . . Mint az elitélté, Az is tánczol sokszor, mikor halni viszik. Hej csak ott tudtam én igazán mulatni, Hol egy czigány húzta, az is csak féllábon stb. (Tóth K. Honvágy cz. költ.) 4*