Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

I. Petőfi egyénisége

Petőfi-tanulmányok 23 alig volt Petőfinek a kortársak közt élesebb, őszin­tébb és szerényebb megfigyelője. Úgy hiszem, nem tévedek, ha a másik lényeges okot abban keresem, hogy csalódásai következtében utóbb Petőfi maga is zárkózottabbá lett környe­zetével és általában az emberekkel szemben, akihez csak egy bizonyos pontig lehetett közeledni, de azontúl mindenkit távol tudott tartani magától. Viszont környezete is önként elismerte fölényét és bizonyos tiszteletteljes tartózkodással viseltetett iránta. Erre nézve ismét Vajda Jánost idézem, mint megbízhatóság tekintetében a legjobb források egyikét, aki rövid essayjében többet nyújt a Petőfi jellemzéséhez a Vahot-féle memoir-írók egész tömegénél. „Nem dicsekedhetem barátságával, — írja Vajda, csupán annyit mondhatok, hogy ismeretségben voltam vele. Huzamos időn át jártam oly körbe, ahol ő is gyakran jelen volt s ahol az ő szemlé­letébe, az ő hasonlíthatatlan, rám egészen a bűvöletes hatását gyakorló sajátos egyéniségének megfigye­lésébe merültem. Később ismerős, beszédes is lettem vele, miután ő megszólított, de iránta érzett tiszteletem, csodálatom, sőt mondhatnám, babonás kegyeletem oly elfogulttá tett, hogy ez talán őt magát is feszélyezte s tartózkodóvá tette. És a személyiségéről, a vele való érintkezés és szemlé­lődés által nyert benyomás csak megerősített abbeli föltevésemben, melyet túltelt költői erének vulkáni

Next

/
Oldalképek
Tartalom