Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

IV. Petőfi és az 50-es évek költői

Pető fi-t anulmányok 137 És dalai szerelmemnek A falukban elterjedtek, Ablakokból kihallani : Fütyül a szél — Lemondani. Eletének egyes fázisai, őszintesége és igazsága daczára sem tűnnek ki költeményeiből oly márkánsul, mint Petőfinél; még szerelmeinek története sem, pedig költészete főként ezekből táplálkozott. Szintúgy fél a boldogságtól és bizonyosságtól; jobban szereti, ha a sejtelem és az epedés továbbra is megmaradnak szivében. Maradjon ez sejtelemnek, Fél igaznak, fél álomnak, E szót, mely már ajkadon van, Nekem soha ki ne mondjad. Csüggjön az ott, mint a rózsán Csügg a napvilágos harmat, Én meg mint a beteg lepke, Hadd várjak rá, hadd szomjazzak. E határozatlanság teszi boldogtalanokká szerelmeit, mert föllépni merészen, leküzdeni az előítéleteket és boldognak lenni a szerelem által nincs elég hite és bátorsága. Ezért, amint Szelestey mondaná, valami „fájó sugár" vonul át az ő szerelmi dalain, amely akkor is ott rezeg, midőn a nőben, akit feleségül vesz, ideálját véli föltalálni; mintegy előre jelezvén az ezen viszonyból származó boldogtalanság útját. Elkezdve gyermekkori szerelmén, a „buzavirágszemü" kis lányon, aki