Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

IV. Petőfi és az 50-es évek költői

Pető fi-t anulmányok 135 az önbizalomnak épp ily őszinte megnyilatkozásai alkalmával mutatkozik a legjellemzőbb formában, íme egy példa: Ti nagyon tanúltok ... én nagyon szeretek. Nem is tudok én mást, csak nagyon szeretni... Fáradozásból áll a ti érdemetek, Az enyim ?... én nekem nincs érdemem semmi. Tinálatok az ész csinált fénye ragyog, Nálam az Istentől teremtett szív lángja — Én hozzátok képest oly tudatlan vagyok! Szivemből foly az én dalaimnak árja. S a ti tudománytok örökösen halad, Mi ma jó volt, holnap ellökhetik tova — — De a szív világa örökké egy marad — Ti mindig csalódtok... az én szívem soha !! És csakugyan a szív- és érzések világa az ő költészetének valódi eleme s a szerelmi dalok költeményei közt a legszebbek, legjellemzőbbek és a legeredetiebbek. A Petőfi szerelmi költeményeit az égető naphoz hasonlíthatnék, annyi bennök a tűz és szenvedély; a Tóth Kálmánéit inkább a a búcsúzni készülő napsugárhoz, amely csak melegít, de nem éget. Petőfi hisz a szerelemben és azt az élet egyik czéljának, elengedhetetlen föltételének tekinti; Tóth Kálmánt már az ébredő szerelemnél kisérti a csalódás fájdalma. A Petőfi szerelmi dalai ódák, hymnuszok, dithyrámbok; a Tóth Kálmánéi nigyrészben elegiák. Az összehasonlítás tehát a tartalomra, modorra és hangulatra nézve ellentéteket