Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 24. Petőfi eltűnésének irodalma (1910)

Első fejezet: 1849-1861.

30 Petőfi-Könyvtár remény s félelem közt rohant az ajtó vagy ablak felé — Petőfit keresve szemeivel. Fölébred az öreg (Bem), örvendett viszontlátásán tiszteinek, de a legelső kérdése Petőfi volt, kinek vonását aggályteljes tekintete hasztalan keresé a körülállók között; kétes, fájdalmas hallgatás válaszolt neki." írja továbbá, hogy a muszka sereg csak augusztus 1-én indult ki segesvári állásából; a menekültek tehát akár Bemhez, akár a székelyföldön Gál Sándorhoz csatlakozhattak. Petőfit egyik helyen sem látták. Azóta másfél év telt el s a hazában még mindig sokan vannak, kik életben hiszik, „az emigratio egyátalában nem akarja hinni vesztét, költemények olvastatnak, mik állítólag tőle jőnek". Hallotta utóbb jövőktől ő is, hogy Petőfi még él, de egyet sem talált, ki beszélt volna vele. Győrfi Pető (Gyergyó-Ditró) azt adja elő, hogy Maros-Vásárhelyt már augusztus 1-én, a csata gyászhírével együtt kezdett terjengeni az a hír, hogy Petőfi is odaveszett és sokan csak ekkor tudták meg, hogy ő is a törzskarnál volt. Általános boszankodás támadt, hogy miért ment a csatába ? A táborban ez volt a beszéd tárgya, míg megrázkódtatóbb események nem váltották fel.

1) Lauka Gusztáv

2) (NagyVárad) is megerősítette a költő elestét. Ezt ő már 1849 szeptemberében Erdődön hallotta Petőfinétől, ki ezt gyászban és „zokogva beszélte el" s kérésére három hétig kereste ő is, bekalandozva Szathmárt, 1) Vasárnapi Újság. 1860. XV. 624. I. 2) U. ott. 1861. XXVI. 32. 1.