Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 24. Petőfi eltűnésének irodalma (1910)
Befejezés
158 Petőfi-Könyvtár BEFEJEZÉS. Ha valaki mindazt a mesét, találmányt és sok ezekhez hasonlót részletesen tárgyalni s az ezekkel kapcsolatos irodalmat kimerítőn ismertetni akarná, melyek a segesvári csatáról, Petőfi haláláról vagy élve eltemettetéséről, meneküléséről s későbbi életéről szólanak, majdnem kötetekre volna szüksége. Arra, hogy akárcsak minden kuriozumot is fölsoroljunk, a rendelkezésünkre álló tér szűk. Azonban nem lehet elmenni mégis még egy pár mellett, hogy legalább röviden ne említsük. Ezek egyike a Boldizsár Dénes kaczkói (Szolnok-Doboka-megye) állami elemi iskolai igazgatótanító elbeszélése. (Székely-Udvarhely czímű lap 1898 május 1.) Elmondja t. i., hogy mint 62-ik gyalogezredben őrsvezető, részt vett a boszniai okkupáczióban és ott a Gorázda és Focsa közti úton találkozott Petőfivel, midőn mint jobb oldalvédet tizenkettedmagával a Vebro-Burdo nevű hegyre küldték. Két óráig mentek s ekkor egy kunyhót találtak, melyet ki kellett kutatniok. A kunyhó nyitott ajtajában egy őszes, magas, sovány férfi ült durva posztóból készült s derekán kötéllel átkötött kabátban. A kunyhó falán nyirfakereszt függött. Elébb szlávul, majd németül s végre az idegen kívánságára magyarul beszéltek. Elmondta, hogy Bem kedvelt katonája volt, a segesvári csata