Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 24. Petőfi eltűnésének irodalma (1910)

Negyedik fejezet: 1879-1887.

Petőfi eltűnésének irodalma 113 állítottam fel, azon menekülhetünk; gyalog vagy levágnak vagy elfognak. — Azt hiszed, — feleié ő, — hogy van olyan bolond, ki ebben a pokolban megállani merné helyét, kocsisod is elfutott, mint a többi. Nézd — ezzel a közelítő lovascsapatra mutatott — itt nem lehet menekülni, ne gondolj most kocsidra, hanem jer oldalt, itt talán megszabadulhatunk. „Látván habozásomat", folytatja Gyalokay, „ezen szavakkal: nincs idő gondolkozni, én megyek, Isten veled, kirántotta kezét az enyémből és leugrott a töltésről, elrohant. A helyszínén talán meg is tudnám mutatni a pontot, hol örökre elváltunk. Hogy hol és mikép pusztult el nemzetünk lángeszű költője, kinek neve azóta hírt, dicsőséget hódítva járta be a világ kulturnépeit ? — ki tudna ezen, oly sokszor föltett kérdésre — hazugság és ámítás nélkül — megfelelni!" Ezzel végzi Gyalokay. Neki sikerült kocsiját elérnie s megmenekülnie, miben úgy neki, mint a menekülőknek altalában is, nagy segélyére volt a zivatar. A többi nem tartozik ide. Végül csak azt jegyezzük meg, hogy a csata estéjén ezt a nagy vihart különösképen csakis Gyalokay említi, pedig ennek oly jelentősége volt szerinte a menekülésre, hogy egészen megfoghatatlan mások hallgatása. Petőfi-Könyvtár. XXIV. 8