Dr. Badics Ferencz: Petőfi könyvtár 23. Petőfi levelei (1910)
I. Magán-levelek
Petőfi levelei 49 Gábor nem vett föl. S így kénytelen voltam az országgyűlési tudósításokat borzasztó olcsó áron karczolgatni. De ezt csakhamar meguntam, mint robotot. Szerencsémre megismerkedtem Vachott Sándorral. Ez Pozsonyból lerándult kedveséhez Pestre (ki már e hónap 10-ke óta neje), s itt tudtomon kivül számomra egy aláírási ivet bocsátott ki az Athenaeisták között, melyen 30 pengő forint gyűlt össze. Az akakozók: Vörösmarty s Vör.-né, Bajza s B.-né, Vachott Sándor s mátkája s ennek atyja stb. Ezzel segítettem ki magamat Pozsonyban. Később maga szólított fel Fekete, hogy álljak társaságához, mit azonnal tettem is. De mindjárt az után való nap kaptam Nagy Ignácztól levelet, melyben jelenti, hogy ha Pestre akarok jőni, kieszközlendik, miszerint a nemzeti színháznál bevegyenek, s azon kivűl néhány hónapra fordítni valót is ad a Külföldi Regénytár számára. En tehát természetesen azonnal lejövék. Három hete, hogy itt vagyok, s már egy regényt („a negyvenéves hölgy" Bemard Károlytól) le is fordítottam, melyért száz váltó forintot kapok. Tennap kezdtem a másikba: „Robin Hood" Jamestől. Ez németben 900 lap; s jó darabig fog elfoglalni. Addig Pesten leszek, azután pedig hova megyek ? még nem tudom. Mert a pesti színpadra lépni most még, ez oly fa, melybe nem igen merem fejszémet vágni, noha arra Vörösmarty sine fine ösztönöz. Majd elhatározom magamat. — Fekete Lajossal együtt lakom, ki idvezel, s csodálkozik, miért nem irsz neki, miután Petőfi-Könyvtár. XXIII. 4