Dr. Badics Ferencz: Petőfi könyvtár 23. Petőfi levelei (1910)

III. Tábori levelek

224 Petőfi-Könyvtár VI. Ugyanahhoz. (4) Karánsebes, április 17. 1849. Kijöttünk Erdélyből, még pedig jó ómennel, mert első lépésünk is diadal. Vaskapun innen, Vaiszlova határőr falunál vár bennünket az ellenség. Megtámadtuk, megvertük. Veni vidi, vici. Két zászlóalj volt ellenünk, seregünkből csak négy század (a 78. számú székely zászlóaljból) volt a tűzben, s e négy század a legalább 2000 emberből álló ellenséget mintegy két órai harcz után oly kétségbeesett futásnak lódította, hogy Karánsebesig meg sem állt, s onnan is még az nap tovább futott, ugy hogy tennap reggel, midőn ide értünk, a városiak fejér zászlókkal fogadtak. Az ellenség elesetteinek számát nem tudjuk bizonyosan, láttunk valami húsz agyonlőttet s mintegy ötven vizbe fultat, kik a Tüneten keresztül akarták életöket a hegyekbe vinni. Mi nekünk — a mi talán hihetetlen, magam sem hinném, ha jelen nem lettem volna — még csak sebesültünk sincs egyetlen egy sem. Két ágyujok is nálunk maradt; az egyiket négy székely a szemem láttára vette el példátlan bátorsággal. Tábornokunk ma jutalmazta meg őket érdemjellel és pénzzel, de méltók, hogy neveiket is tudja a haza: Deák Máté, Nagy József, Nagy Imre, Szabó Márton közlegények. Átaljában csak annak lehet fogalma a székely vitézségről, a ki maga látja. Ezek valóban csodagyermekek, mert