Dr. Badics Ferencz: Petőfi könyvtár 23. Petőfi levelei (1910)

I. Magán-levelek

Petőfi levelei 147 nek, mint te. Tudom én, hogy becsületemet senki el nem veszi, el nem veheti, és ha valaki elvenné, azt ugyan párbajjal vissza nem szerezhetném ; de itt nem is becsületem jött kérdésbe, hanem bátorságom, s annak tanuját, fényes tanuját kellett adnom, nehogy feljogosítsak, felbátorítsak minden pimaszt, minden sehonnait, hogy velem paczkázzék, hogy insultáljon, hogy piszkoljon. Nagy Károly azt mondja azon szemét czikkében, hogy „ha bajom van vele, álljak ki nyílt sisakkal, ő nem fog hátrálni előttem semmiben!" Nem a meghiusult követség, nem Nagy Károly czikkének csárdai gorombaságai, hanem ezen szavai, ezen hetvenkedése tetette velem, a mit tettem. Ez nyilvános kihívás a párbajra, s ha én hátrálok vagy is ki nem lépek, minden ember leköphetett volna, és leköpött volna s diadalmaskodott volna bizonyosan Nagy Károly, pedig ezt soha sem fogja velem tenni nem csak olyan ember, kinek a vezeték neve Nagy, hanem még ollyan sem, a kinek a nagy epithetona ! - Soha magam iránt mellőzhetlenebb kötelességem nem volt, mint ezen nyilatkozata után őt provocálnom, s ezt megtettem Jókai és Pálfi által. Ők elmentek hozzá, s kihíták, de ő semmi szín alatt el nem fogadta a párbajt, s miután secundansaim elhagyták őt, rohant Perczelhez, s föladott bennünket. Perczel kinevette őt . . . épen azután találkoztam vele, hogy Nagy Károly eltávozott tőle s kaczagva beszélte el a megtörtént jelenést. Ekkor irtam azon néhány sornyi kis nyilatkozatot, melly 10*