Dr. Badics Ferencz: Petőfi könyvtár 23. Petőfi levelei (1910)

I. Magán-levelek

Petőfi levelei 101 Meghajtom fejemet, szépen mosolyogni tanulok, Nyájas szófogadás, kígyó-csúszásu hízelgés Lesz kenyerem (s zsíros kenyerem) . . . hah, lesz a kutyának, Nem nekem! oh pusztán a gondolat is már Lángfelhőket idéz véres szemeimnek elébe, És szívem tombol, mint a harmadfű csikó, ha A pányvás kötelet legelőször dobja nyakába A pásztor, hogy a^ ménesből kocsirűdho' vezesse. Nem a tehertől fél, a mellyet húznia kell majd, Nem, hanem a hámtól, mely korlátozza futását És a mit így elveszt, azt nem pótolja sem abrak, Sem pedig a ragyogó szerszám. Mit néki az étel S a hiu fény! megelégszik ő a pusztai gyeppel, Bármi sovány, s a záporesők szabad égnek alatta Verhetik oldalait s a bozót hadd tépje sörényét, Csak szabadon járjon, csak kergethesse tüzében A sivatag viharát s a villám sárga kigyóit. — Isten hozzátok! Lelkem mulatni szeretne Még veletek, kedves híveim, de az elragadó szél Képzeletem százrétü vitorlájába beléfújt, Szétszakad a horgony, fut gályám, elmarad a part, S ringat habkarján a látkör nélküli tenger, És mig az orkán zúg, a felhők dörgenek, én a Lant idegébe kapok s vad tűzzel zengi el ajkam Harsány hymnusodat, százszorszent égi szabadság! És kijön a vizek aljáról a szörnyetegek s a Tündérek serege, s valamennyi dalolja utánam: „Téged dicsérünk, légy áldva, imádva, szabadság! Nélküled élni örök szenny, érted halni örök fény! Éljünk vagy haljunk ? létünk szentsége, parancsolj!" És a nagy mindenséget bétölti ez ének, És a szolgasereg, melly él és hallja dalunkat, Térdre borul s könyörög, hogy szállj le fülébe, siketség, S kik már meghaltak: poraik reszketnek a sírban. Petőfi Sándor.