Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 22. Petőfi a ponyván és a népirodalomban; Petőfi-regék (1910)
Baróti Lajos: Petőfi a ponyván és a népirodalomban
58 Petőti-Könyvtár hogy letegye inkognitóját és kibontsa a harcz zászlaját. Útközben elhatározta, hogy addig semmihez sem fog, míg elhunyt barátja megbízásának eleget nem tett. A végrendeletet Erdélyben egy erdei kápolna mellett, nem messze Segesvártól ásta el egy vas szelenczébe zárva. Időközben értesült egy volt honvédtól, hogy Petőfit látták elesni a segesvári csatában s ugyanott van eltemetve a honvédekkel közös sírban. A köpenyege bélésébe varrt karddal kiásta a vas szelenczét s a végrendeletet átadta Ilénának, hogy kézbesítse Milovicsnénak. Később Júliához is elküldte, hogy megbizonyosodjék Zoltán fia haláláról. Éppen akkor ér oda, midőn Júlia meghal. Ajkai halála perczében is Petőfi nevét suttogták. Mielőtt Iléna visszaindult volna Petőfihez a lesújtó hírrel, hallotta újságolni az utczán, hogy Deák Ferencz megcsinálta a kiegyezést s hogy a fiatal osztrák császár Pestre készül, hogy megkoronáztassa magát és esküt tegyen a magyar alkotmányra. Iléna megvitte Petőfinek mind a két hírt. Petőfi levette kalapját és az égre tekintve szólt: — Oh, légy áldott, magyarok Istene, te tudod, mit tész . . . Oh, boldog vagyok, hogy szabadnak tudhatom hazámat! Aztán a segesvári csatatérre mentek, ott Petőfi megkereste a honvédek közös sírját és mellette sírt ásott kardjával, aztán így szólt:
