Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 22. Petőfi a ponyván és a népirodalomban; Petőfi-regék (1910)

Péterfy Tamás: Petőfi regék

104 Petőfi-Könyvtár A faggyúgyertya azalatt a küszöbről terjesztette kísérteties, sárga világát a működőkre, kívül pedig a pokoli sötétség feküdt az udvarra, hogy megborzongott tőle, aki látta. Busán nyerített a paripa, mintha csak gazdájától akarna bucsut venni s odafordította okos szemeit a sebesült tiszt felé s mikor már bevitték, még azután is mind az ajtóra nézett és nyerített. Talán azt akarta megtudni, hogy él-e ? vagy meghalt ? A sebesült tiszt nem válaszolt. Nemcsak ajkai, de szempillái sem mozogtak. Olyan volt mintegy halott. Gyorsan lehúztak róla mindenféle ruházatot. Nem kell tiszti ruha a haldoklónak. Majd a gyógyításhoz láttak serényen. Öreg volt a molnár és sok jó tapasztalattal bírt. Mint öreg, magányos embernek, ki messze lakott a falutól, be volt rendezve a kamrája nemcsak ételnemüekkel, hanem gyógyító hatású jó füvekkel, virágokkal is. Manassét elküldte az öreg a paripa ellátásához, hogy ne éhezzék a szegény állat. Aztán hogy visszatért, megmosták a sebesültet tiszta hideg vízzel. Bekötötte az öreg molnár a sebeket s lefektették egy fehér lepedővel beterített ágyra. És a vén molnár nem kérdezte, hogy kicsoda? csak ápolta, kötözgette a sebeit, borongatta a lázas beteget és virrasztott mellette hosszú éjszakákon.