Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

VII. Hasonlatok

Petőfi és a természet 179 közt, melyek egyátalán nem a maga igazi egyéniségének szülöttei, hanem leginkább mutatnak idegen befolyást. Képzelő erejének e szertelenségeit s alaktalanságait azonban — melyeknek alapja mindig az egészségtelen érzés vagy gondolat — csak régebbi költeményeiben találjuk. Mennél jobban előhalad pályáján, annál művészibb tapintat vezérli hasonlatai megválogatásában. Nemcsak hogy legtöbbször valóban testiek, szinte kézzelfoghatók, ami az ő világos látásának bizonyítéka, hanem egyszersmind legszorosabb tárgyi vonatkozásúak, úgy, hogy azt a hatást teszik, mintha csakis ezek állhatnának az illető helyen. Ezeknek meglepő újsága, kimeríthetetlen változatossága s mindamellett keresetlensége, mely a tertium comparationis meglelését mindig könnyűvé s természetessé teszi, továbbá az a mély vonás, hogy legnagyobbrészt a természet birodalmából vannak meritve, nem kaleidoszkopikus tarkaságban, hanem szivárványszerű gazdagságban — ezek a körülmények egyszerre véget vetettek az előzőinél — még Vörösmartynál is — folyton újra s újra előbukkanó banális képeknek (hollóhaj, biborajk, szárnyas idő, az idő vasfoga, hókebel, szerelem napja, remények virága stb. stb.), melyek ha nála néha elő is fordulnak, képzeletének kohójában mintegy ujjáöntve jelennek meg. Minden tekintetben Petőfi előzőivel s társaival szemben is az volt, ami az igazi lírikust a filozófus fölé helyezi: a konkrét gondolkodás embere. 12*