Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

VI. Petőfi alanyisága a természetfestésben

Petőfi és a természet 167 Nem érdekel bennünket, vájjon ez a természetfestés vagy leirás a költői műfajok melyikében s milyen mértékben lehet alkalmazva. Vájjon elégiává, dallá, ódává, idillé, ditirambbá stb. alakul-e a költő kezében, hiszen ezek az osztályozások amúgy sem oly biztos határuak s gyakran játszanak át egymás keretébe. Még az is mellékes kérdés, hogy elbeszélésben, regényben milyen tért foglalhat el, legföllebb a drámára mondhatjuk ki, hogy annak gyors előrehaladásával, cselekvésbeli követelményeivel nem igen fér össze. Mert a fődolog: nogyan jelenik meg. Ha a jelzett módon szerepel, akkor bármily műfajnak méltó s költői hatású tárgya lehet. Csak nyilatkozzék általa egy erős érzés vagy eszme és bizonyára soha unalmassá nem válik, sőt annak legelevenebb s legsimulékonyabb hordozója lesz. Lessing, mikor a maga Laokoonját megirta, nem sejtette még a leírásnak ezen lehetőségeit, Gervinus pedig német tudóshoz méltóan tévedett abban, hogy Byronnak költői beszélyeit csak azért itéli el, mert benne a tájfestői elemnek oly nagy része van. Mintha nem lettek volna örök időtől fogva s mintha nem lennének mindétig olyan emberek, kikre a természet mélyen hat. Magától értetődik, hogy ez a hatás egyéniség, kor- és égalji viszonyok szerint mindig különböző volt és lesz. Csak az a kérdés, hogy a költő ennek a hatásnak milyen művészi kifejezést ad. Mennyiben tudja fölhasználni a rendelkezésére álló legmagasabb