Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

VI. Petőfi alanyisága a természetfestésben

Petőfi és a természet 161 tetszéssel tapasztalunk, hogy turista módra bekukkantanak egy-egy természeti képbe, kilátásba, kikapnak belőle egy pár vonást és recipe szerint egybehangoztatják hangulatukkal. Míg ezek bármennyit sétálnak is a Kárpátokon s a Balaton mellett, mégis csak blazírt városiak maradnak s nem adnak egyebet versekbefeleresztett Badeckernél; ő akár mennyit is volt városban, mégis csak mindig a szabad természetben élt, tulajdonképen soha sem szakadt el tőle. Még epikai költészetében is, melynek tárgyilagos jellemével a természetnek inkább hü, mint odaadó feltüntetése sokkal inkább megfér, mindenhol érzéssel átszőtt természeti jeleneteket találunk. E tekintetben nagyon különbözik Arany Jánostól, ki csak ritkán engedi meg magának s akkor is népies előadásban, hogy a természethez, mint jóakaró barátjához, szive meghittjéhez fordul, így mikor Toldiban a költő a bús szélhez szól, ne beszélje el a haraszthoz, ne suttogja el a bérezi magas visszhanghoz, hogy álljon elébe s fogja fel a hirt, hogy a leány elszakadt Tolditól. Sőt egészen panteisztikus odaadással fordul a költő az andalgó pártól a természethez: Mit beszéltek annyit, ti susogó lombok ? Miért búgtok össze, ti páros galambok ? Hab, hab után mért futsz őrült vágyódással ? az egész természetet átható szerelmet akarván jelezni. Petőfi-Könyvtár. XXI 11