Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

V. Személyesítések

120 Petőfi-Könyvtár égi teritőt minden folttól megtisztította, az eső s napsugarak újra felépitik a levegő ég kupoláját; ő mint kisértet a kriptából, mint gyermek az anyaölből, újra felkél s szétrontja a lég palotáját. Csak főbb vonásaiban is olvasva e költeményt, látszik, hogy a költő mennyire bele tudja magát élni egy természeti tünemény összes proteusi változataiba s mozzanataiba s mennyire tudja azokat egy önálló lélek szimbolumaikép feltüntetni. A természettünemények ilyenkor — mint Lotze mondja — tulajdonképen csak egy személy taglejtéseinek látszanak, melynek beszédét a látóhatár, a távolság elnyeli. Ugyancsak ilynemű eljárás, midőn a költő a hozzánk közelebb álló növényi s állati életbe olt emberi életet. Tudvalevő, hogy ily módon keletkezett az állatmese, állatéposz és virágrege, csak avval a különbséggel, hogy mivel az állatokban erősebb jellemvonások mutatkoznak, a költő nem mozoghat oly szabadsággal azoknak az emberi lelkivilággal való összetűzésében, kevésbbé megkötötten a növényekkel szemben, melyek nagyrészét azonban szintén bizonyos nehezen megdönthető s inkább csak kiszínezhető jellemtulajdonsággal ellátottnak hiszi a népképzelet. Ilyen személyesitések például, midőn Burns előadja humorosan az árpaszem szerencsétlen élettörténetét vagy midőn nehéz szívvel elvágja ekéjével a százszorszépet, vagy midőn elrontja a mezei egér házikóját s máskor egész panaszszózatot hallat haldokló anya-